A Hyundainak nem ellenfél a Tesla Koreában


A Hyundai csoport szerint a Telsa által nemrég bemutatott új kompakt limuzin nem fogja befolyásolni a koreai vállalat hazai piaci részesedését.

A Hyundai Motor szerint a jövőre érkező, 35 ezer dolláros kezdő árral ígért Tesla Model 3 kompakt limuzinja nem fogja jelentősen befolyásolni a hazai piaci viszonyokat, mivel a koreai modellek árstratégiája jóval versenyképesebb lesz.

„A Tesla Model 3 semmilyen formában nem befolyásolja a Hyundai Motor hazai eladásait, mivel az amerikai típus ára jóval magasabb és Korea töltési hálózata még nem épült ki teljesen” – mondta a Hyundai képviselője. „A Tesla modellje a kereskedői árréseket és egyéb díjakat figyelembe véve nagyjából 43 millió wonba (kb. 10,3 mFt) fog kerülni Dél-Koreában, így a fogyasztói ár még a kormányzati támogatásokkal együtt is jóval 30 millió won fölött lesz majd. A Hyundai legújabb Ioniq elektromos autója 21 és 24 millió won (5 – 5,7 mFt) között kapható, így elég olcsó ahhoz, hogy versenyre keljen a Tesla Model 3-asával” – tette hozzá. 


Hozzátette, a Hyundai kifejezetten örül annak, hogy a Tesla tervei között autóik koreai értékesítése is szerepel, hiszen a Model 3 bevezetése felkelti az érdeklődést az elektromos járművek iránt, így pedig segíti a helyi autóipar fejlődését is.

„A Model 3 példa nélküli sikere negatív hatást válthat ki a Hyundai csoport tevékenységére, akik nemrég mutatták be hibrid modellpalettájukat, az Ioniqot és a Nirot” – mondja egy neve elhallgatását kérő iparági szakértő.


Amíg a Tesla Model 3-asa 346 km-t képes megtenni egyelten feltöltéssel és 6 másodperc alatt van százon, addig a Hyundai Ioniq Electric változat csupán 180/250 km hatótávval és 10 másodperces százas sprinttel rendelkezik. Ám a Tesla végleges kompakt limuzinja legkorábban is csak 2017 végén debütálhat, így a szakértő szerint sem várható azonnali hatás.  

A Koreai Környezetvédelmi Minisztérium nyilvántartása szerint 337 darab töltőállomás van jelenleg az országban, amelyek számát 2018-ra 600-ra kívánják növelni. Ez azonban szakértők szerint még mindig nem elégséges. „Ha még több elektromos autót szeretnénk, úgy vélem, legalább annyi töltőállomásra lenne szükség, amennyi LPG kút ma üzemel, ami szám szerint kb. 2 ezer” – teszi hozzá a szakértő.

Forrás: koreatimes.co.kr

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei