Bővítik a Hyundai német fejlesztőközpontját


Az egyre élesedő versenyhelyzetben tovább bővül a Hyundai rüsselshemi fejlesztőközpontja, ahol a jövőben sportmodellek is születnek majd.

A Hyundai Motor 13 éve, 2003-ban nyitotta meg európai kutató-fejlesztő létesítményét, amelyet „Kék Tó” néven emlegetnek. A koreaiak tavaly a szomszédos terület megvásárlásával 25 ezer négyzetméterrel bővítették a központ területét, amelyet be is kívánnak építeni. „Bővülni szeretnénk” – mondja Dr. Moo Sang Kim, a központ vezetője. Olaf Schlimme személyzeti vezetője azt is hozzátette. Kezdetben nagyjából 50-60 munkatárs dolgozott itt, ma már 300-an vannak és a növekedés folytatódik. Az elmúlt évek során évente 10-20 fővel mindig nőtt a létszám.


Egyelőre nem lehet tudni, milyen épület készül majd a megvásárolt területen, ahogyan az sincs még eldöntve, milyen összegű beruházást tervez a Hyundai. 2016. a tervezés és az engedélyeztetés éve lesz, míg a tényleges építési munkálatok 2017-ben kezdődnek meg. Kim elmondta, elsősorban azt mérlegelik, mit hagynak meg a régebbi és mi kerül majd az újonnan felépítendő épületbe. A hivatalos nevén Hyundai Motor Europe Technical Centerben ugyanis irodák mellett számos labor és mérőállomás is található. „A technológiai fejlődés annyira gyors, hogy mérlegelnünk kell, mi az, aminek van értelme, mielőtt építkezni kezdünk.”


A bővítéssel együtt a fejlesztőközpont új feladatköröket is kap, hiszen a jövőben itt fejlesztik majd az európai piacra szánt nagyteljesítményű modelleket is. Kim szerint az öreg kontinensen nagy a kereslet a sportos és erős autók iránt.  


A szintén Rüsselsheimben működő Hyundai formatervezési központ elsősorban európai piacra tervezi a Hyundai következő generációs autóit. Emellett viszont van koreai és amerikai formatervezési központ is, amelyekkel versenyben állnak. „Normál esetben az európai piacon van jobb pozíciónk, mivel jobban ismerjük az itteni igényeket” – mondja Kim. Ennek ellenére az is elképzelhető, hogy a Rüsselsheimben kifejlesztett modellt világszerte felhasználják.   


A világpiac számára minden járműkategóriában csak egy modellt felhasználni egyébként sem működne. Minden gyártó rájött már arra, hogy a világon különböző régiókban más-más igényeik vannak az autóvásárlóknak. Az európai vevők dinamikusan vezetnek, gyorsan hajtanak be a kanyarokba és szeretik az extrém gyorsításokat és Kim szerint ezeket a fejlesztés során számításba kell venni. Koreában viszont a halk autókat kedvelik, amelyeket a koreai szabályozás szerint csak 110 km/óráig használnak ki. ezekhez jönnek még a biztonsági és törésteszteken mutatott különbözőségek.  


Az európai piacra szánt autók a Hyundai Nürburgringen felállított tesztközpontjában vizsgáznak. A 2013-ban 6,6 millió euró összegből épített tesztközponttal együttműködve Kim szerint még jobban és strukturáltabban tudnak együttdolgozni. Korábban valamit mindig kölcsönözni kellett, ami nem tett lehetővé ilyen szisztematikus munkát.


Habár sokan úgy gondolják, a Hyundai fejlesztő-központjának 300 munkatársa közül kevesebb mint húszan koreaiak. Olaf Schlimme elmondta, a csapat nemzetközi, németek mellett vannak angolok, franciák, spanyolok és olaszok is. A hivatalos nyelv pontosan emiatt az angol. Moo Sang Kim számára csupán az a fontos, hogy a munkatársak Európából származnak, amivel a fejlesztés még szélesebb vélemények formálódnak.   


Kim szerint a Hyundai azért választotta Rüsselsheimet a központ helyszíneként, mert egyrészt közel van a repülőtér, másrészt németországi központi elhelyezkedése miatt, valamint azért, mert itt van az autóipari súlypont. Így aztán együtt dolgozhatnak a város mérnökirodáival is, de a régió főiskoláinak végzős hallgatói diplomamunkáikat is gyakran írják itt, valamint gyakornokként is alkalmazzák őket a fejlesztőközpontban. A személyzeti főnök szerint nem nehéz fiatal mérnököket találniuk, néhány éves szakmai tapasztalattal rendelkezőket azonban már fél éve hiába keresnek.  

Forrás: main-spitze.de

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei