Újra történelmet írt a Hyundai a Nürburgringen


A Nürburgringre lecsapott ítéletidő sem akadályozhatta meg a Hyundait abban, hogy a legendás 24 órás versenyen idén immár harmadszor kategóriagyőzelmet arassanak.

A 24 órás verseny résztvevői igazi ítéletidővel néztek szembe, a hétvégén megrendezett eseményen jégeső, villámlás és mennydörgés is nehezítette a pilóták dolgát. A Hyundai ezen körülmények közepette is történelmi kategóriagyőzelmet aratott, hiszen 104 részben kaotikus versenykör és 25 278 megtett kilométer után a Joachim Kiesch, Jürgen Nett, Timo Schupp és Alexander Köppen versenyzőkből álló kvartett Veloster Turbo modellje megnyerte a az SP2T kategóriát.


„24 óra alatt sok minden történhet, amit nem lehet befolyásolni. Sok mindent helyesen tettünk, és különösen az ítéletidő miatt örülünk a végeredménynek” – mondta Markus Schrick, a Hyundai Motor Deutchland ügyvezetője. Hozzátette, az egymás után három éven át szériaközeli autóval elért kategóriagyőzelem egyben a minőség és megbízhatóság legjobb bizonyítéka.


A Markus Schrick, Peter Schumann, Guido Naumann és Heiko Hammel által vezetett második versenyautó, az i30 1,6 Turbo is sikeresen elérte a célvonalat. Ez utóbbi autó sokáig szintén az első helyen ált, két vétlen ütközés miatt azonban egy nagyobb javításra volt szükség, ezért egy időre kiállni kényszerültek a versenyből.


A Hyundai fejlesztés alatt álló i30 2.0 Turbo versenyautója minden elvárásnak tökéletesen megfelelt első 24 órás megmérettetésén, amely a vállalat számára a jövőben érkező sportos N almárka technológiájának igen intenzív tesztjeként szolgált.  


„A tartóssági verseny a világ legkeményebb küzdelme. Tökéletes környezetet biztosít számunkra ahhoz, hogy extrém körülmények között teszteljük az új közvetlen befecskendezéses, turbófeltöltéses kétliteres motorunkat” – mondta Albert Biermann, a Hyundai Nagyteljesítményű Járműfejlesztési részlegének vezetője.   


Az újonnan tervezett kétliteres egység kiválóan megbirkózott a 24 órás verseny körülményeivel, ami fontos megállapítás a vállalat és különösen a nagyteljesítményű motorok fejlesztése szempontjából. „Nagyon jó úton haladunk az első N szériás modellünk fejlesztésében. a nagyteljesítményű motorok fejlesztési folyamatában számunkra nem a legnagyobb teljesítmény elérése a legfontosabb. Ehelyett a mérnökök a maximális vezetési élmény és az élvezet mellett a mindennapi használhatóságra is nagy figyelmet fordítanak” – tette hozzá Biermann.  



A verseny fontos tesztelési megállapításai mellett az i30 2.0 Turbo kifejezetten jó eredményeket ért el. A fejlesztés alatt álló autó a 159 induló közül számos konkurensét maga mögé utasította, a 24 órás verseny befutójába pedig a 90. helyen ért be. Összességében a Bruno Beulen, Michael Bohrer, Alexander Köppen és Rory Pentinnen versenyzőkből álló csapat 91 kört tett meg, amelyből legjobb köridejük 9:55:636 volt, vagyis 10 percen belül értek körbe a legendás versenypályán.   
  


Az pedig egyáltalán nem magától értetődő, hogy a 24 órás verseny után egy csapat összes versenyautója célba ér, ezért hatalmas volt az öröm a Hyundai vezetőinek körében is. arról, hogy mi a Hyundai titka, Schrick csak annyit mondott: „Habár az autóinkat felkészítettük a versenykörülményekre, mégis már szériamodellekként is magukkal hozták a hosszú távú versenyek legfontosabb tulajdonságait: Minőség és hosszú élettartam!” 


Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei