Így képzeli a Hyundai a közeljövőt


A Hyundai olyan új technológiák kifejlesztésén dolgozik, amelyek segítségével az autók akár távirányítással is javíthatóak lesznek.  

A Hyundai Motor bejelentette, hogy különböző futurisztikus elképzelések bemutatása helyett a rövidtávú célok elérésére összpontosítanak. Ennek első lépcsőfokaként kivételesen könnyűvé teszik az okostelefonok csatlakoztatását az autó fedélzeti rendszereihez, így az Apple CarPlay és az Android Auto is párosítható és az kezelhetővé válik a Hyundai modellek központi érintőkijelzőjéről. A Hyundai mottója: „Kapcsolódjon az autó az élethez!” Ha ezt a célt elérték, ezen keresztül a következő öt évben kidolgoznak egy még inkább jövőbemutató koncepciót.


A Hyundai jövőképében olyan autókat terveznek gyártani, amelyek intelligens távirányítású karbantartási programmal rendelkeznek majd. ezen szolgáltatás keretében a mérnökök közvetglenül kommunikálhatnak az autó rendszerével, problémákat diagnosztizálhatnak és meg is oldhatják azokat úgy, hogy közben a tulajdonos használja az autót. Maga az ötlet egyáltalán nem futurisztikus, hiszen a szoftverfejlesztők már ma is ilyen módszerrel javítják, frissítik az általuk kifejlesztett programokat.  


A Hyundai emellett úgy véli, hogy az összekapcsolt járművek nem jelenthetnek semmilyen problémát, inkább jelentős mértékben megkönnyíthetik a felhasználók életét. A távjavítás mellett fontos statisztikai adatokat is kinyerhetnek belőle a mérnökök, többek között útjavítások, útvonalváltozások, stb. Ezek segítségével pedig finomíthatják a típusok autonóm funkcióit azért, hogy azok mindig naprakészek lehessenek.  


A Hyundai céljai eléréséhez a felhőalapú technológiát használják fel, a részletek kidolgozásra pedig már meg is alakult egy kifejezetten ezzel foglalkozó fejlesztőcsapat. A Hyundai kizárólagos Mobilitás Központja az összes új Hyundai modellbe beköltözik majd, amely segítségével egymással és a mérnökökkel is kommunikálhatnak az autók.   


A Hyundai egy hipermodern, intelligens koncepcióautója hamarosan bemutatkozik és látható lesz különböző autókiállításokon is. Ez az első lépés egy olyan jövő felé, ahol minden magától működhet és eljöhet az az idő is, amikor nem szükséges autókat vezetnünk, a sofőr pihenhet, amíg az autó átnavigálja magát a bonyolult közlekedési szituációkon.

Forrás: yoursinglesourcefornews.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei