Máris megjelent a Hyundai Sonata 2017-es változata


Dél-Korea limuzinpiacán a riválisok egyre erősebbek, ezért a Hyundai úgy döntött, felfrissíti saját Sonata modelljét.

A Hyundai Motor máris megkezdte a 2017-es modellévű Sonata értékesítését Dél-Koreában, vagyis hónapokkal a tervezett bemutatót megelőzően, mivel a konkurensek egyre inkább előretörnek és bevezették saját modelljeiket. „Néhány hónappal az eredetileg tervezettnél előrébb hoztuk az értékesítés megkezdését” – mondta a Hyundai Motor képviselője. „Habár a modell biztonsági felszerelését javítottuk, az autó ára majdnem ugyanazon a szinten maradt, mint a 2016-os modellé.”


Korea legnagyobb autógyártója azután döntött az értékesítés megkezdése mellett, miután a Renault Samsung februárban bevezette az SM6 modelljét és az autó eladásai emelkedést mutattak. Márciusban az SM6-ból 6 751 darab kelt el, míg a Sonatából 7 053 autó fogyott, de ebben még volt 611 db korábbi generációs modell is.  


Ahogyan az többi autógyártónak, úgy a Hyundai számára rendkívül fontos a hazai középkategóriás limuzinpiac, mivel azon vásárlók, akik középkategóriás limuzint vásárolnak, néhány éven belül már a prémium limuzinokat részesítik előnyben és általában ugyanazon márkánál maradnak. „Terveink szerint szinten tartjuk a Sonata eladásait, ami évente 100 ezer darabot tesz ki” – mondta a Hyundai képviselője.


A koreai autógyártó a frissítés során elsősorban az autó biztonsági felszereltségét javította fel, hogy azzal vonzóbbá tegye az autót a fiatalabbak számára is. Ennek részeként egy biztonsági ajtóreteszt építettek az összes modellbe, amely csak a vezető ajtaját nyitja ki, míg a többi zárva marad. Ezzel elsősorban a női vezetőket kívánták megvédeni, akik gyakran esnek olyan tolvajok áldozatául, akik parkolókban beugranak az autó első vagy hátsó üléseihez, amikor a sofőr a központi zárral kinyitja az összes ajtót. Emellett megjelentek a fejlett légzsákrendszerek is, valamint 18 colos felniket és dupla kipufogóvégeket is tartalmazó sportcsomagok is megjelentek a kínálatban.   


A 2017-es Sonata 2,0 literes benzines változata 22,1 és 29 millió wonba (kb. 5,3 és 7 mFt) kerül, míg a kifutó 2016-os változatokért 22 és 29 millió won (kb. 5,29 és 7 mFt) közötti összegeket kértek a Hyundai koreai kereskedői.

Forrás: koreajoongangdaily.joins.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei