Már itthon is kapható a Hyundai i20 Coupé, az Active és az új Elantra


Idén tavasszal három újdonsággal is bővült a Hyundai hazai kínálata, hiszen a vadonatúj Elantra mellett megjelent az i20 háromajtós Coupé és emelt hasmagasságú Active kivitele is.

Ugyan az i20 ötajtós változata már több mint egy éve kapható Magyarországon és a Coupét is bemutatták már Európában, mostanáig kellett várni arra, hogy a Hyundai hazai kínálatában is megjelenjen a kisautó háromajtós változata, amely az emelt hasmagasságú Active kivitelhez hasonlóan egyedi formajegyeivel tér el az eddig megismert ötajtóstól.


Amíg a Coupé sportos, egyéni ködlámpákat hordozó lökhárítót, vállasabb karaktervonalat, hangsúlyosabb hátsó oldalíveket és karcsúbb hátsó lámpatesteket kapott, addig az Active modell gallytörő rácsot imitáló, kör alakú ködlámpákat magában foglaló első lökhárítója, tetőlécei, küszöbburkolata és szintén kör alakú hátsó ködzárófényeket tartalmazó, műanyag burkolatú hátsó lökhárítója mellett két centivel növelt hasmagassága jelenti az igazi újdonságot. Az i20 Coupé és Active változatai belül folytatják az ötajtós által megkezdett hagyományokat, amely tágasságával, minőségi anyaghasználatával és választható színösszeállításával túlmutat a kategória megszokott színvonalán.


Az i20, i20 Active és Coupé modelljeihez mostantól rendelhető a konszern vadonatúj T-GDI benzinmotorja. A korábbi 1,4-es, 100 lóerős szívóbenzines helyére lépő háromhengeres, mindössze egyliteres lökettérfogatú erőforrás a turbófeltöltésnek és egyéb módosításoknak köszönhetően kétféle, 100 és 120 lóerős teljesítménnyel is elérhető. Az új motorral szerelt i20 és i20 Coupé Life A/C kivitelben azonos áron, 3 899 ezer forintért kapható, míg az i20 Active esetében 4 199 ezer forint az alapár. Amíg az i20 Coupé esetében választható még az 1,25-ös benzinmotor 84 lóerős változata és az 1,1-es dízelmotor is, addig az Active a turbós benzinmotorok mellett csak az erősebbik, 1,4 literes dízelmotorral rendelhető.


Az i20 változatok mellett végre a hazai szalonokba is begördült a Hyundai Motor legsikeresebb modelljének legújabb generációja is. A vadonatúj Elantra elődjénél visszafogottabb külső és belső megjelenést kapott, amellyel egyszerre követi a konszern prémium luxusautóinak formavilágát, karcsúra húzott fényszóróival, hangsúlyos hűtőmaszkjával és magas ablakvonalával egyben a sportos karaktert is hangsúlyozza. A belső tér kialakításában is ez a kettősség tükröződik, hiszen a Genesiséhez nagyon hasonló műszerpultot egy sportos, háromküllős kormánykerék egészíti ki.


Az új generáció érkezésével az Elantra motorkínálata megduplázódott, hiszen a korábbi változat 1,6-os, 128 lóerős benzinmotorja mellett végre már nálunk is elérhető az 1,6 literes CRDi egység. A 136 lóerős teljesítményre képes dízelmotor 600 ezer forintos felárral rendelhető meg, ráadásul a benzinmotorhoz 350 ezer forintért elérhető hagyományos, hatfokozatú automata helyett a dízelhez már a hétfokozatú, duplakuplungos 7DCT automatát lehet kérni, igaz, ennek felára kereken félmillió forint.
 

Az új Elantra összesen négyféle felszereltséggel (Life, Business, Comfort és Executive), 4 699 ezer forintos akciós indulóáron vásárolható meg. Az alapellátmányban a térdlégzsákon kívül az összes szokásos fontosabb biztonságtechnikai elem megtalálható, amelyeken túl többek között szükségpótkereket, elektromosan állítható, fűthető, LED indexes tükröket, első fix kartámaszt, csomagtérből dönthető hátsó üléseket, kormánykerékről vezérelhető, 4 hangszórós CD rádiót, manuális légkondit, riasztóval felszerelt távirányítós központi zárat, automata fényszórókat és négy elektromos ablakemelőt is kapunk.


A felszereltségben továbblépve a Businessben többek között már LED menetfények és első helyzetjelzők, ködlámpa, telefonkihangosító is megtalálható, de pl. itt rendelhető a térdlégzsák, alufelni, teljes értékű pótkerék, tolatóradar és ülésfűtés. A Comfort kivitelben már behajthatóak a külső tükrök, krómozottak a külső kilincsek és a hűtőmaszk, fűthető a kormánykerék, 6 hangszórós a rádió, kétzónás az automata klíma, van esőérzékelő és sebességtartó is. A legjobban felszerelt Executive 17 colos könnyűfém felniket, elöl xenon, hátul LED lámpákat, első-hátsó parkolóradart, alumínium pedálokat, fényre sötétedő belső tükröt és bőrkárpitot is kapott.



Az új modellek mellett a Hyundai itthon is különleges ajánlatokkal készül az idei Labdarúgó-Európabajnokságra. Ennek keretében szinte a teljes modellpaletta, vagyis az i10, i20, i30, i40, illetve a Tucson is rendelhető GO! limitált szériás modellként, amelyek közös jellemzője a remek felszereltség és ahhoz szabott 150 és 1 500 ezer forint közötti vásárlói kedvezmény. Amiért viszont továbbra sem kell külön fizetni, az a páratlan ötéves, kilométerkorlát nélküli garanciacsomag.     

Forrás: hyundai.hu

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei