Élettartam frissítést kínál a Hyundai navigációs rendszereihez


A Hyundai és a HERE térképadatbázis szolgáltató bejelentette, hogy mostantól az összes új és már használatban lévő Hyundai navigációhoz élettartamra vonatkozó frissítés jár.  

A Here és a Hyundai Motor Europe tovább erősíti együttműködését azért, hogy minden beépített navigációs rendszerrel felszerelt európai Hyundai jármű mindig, minden körülmények között a lehető legfrissebb HERE térképadatbázissal rendelkezzen. A vállalatok ezért most bejelentették, hogy nemcsak az újonnan vásárolt, de a már 2010 óta használatban lévő európai Hyundai járművekhez élettartamra szóló MapCare frissítést biztosítanak. A szolgáltatás ráadásul átvihető az új tulajdonosra is, az nemcsak az újonnan vásárolt jármű első gazdáját illeti meg.     


„A Hyundai Motor egyik alapvető értéke a gondoskodás – mert az iparág legjobb vevőszolgálati rendszerével szeretnénk gondoskodni vásárlóinkról” – mondja Bas Kasteel, a Hyundai Motor Europe Vevőszolgálati részlegének alelnöke. „Az ingyenes, élettartamra szóló térképfrissítés kitűnő példa erre, hiszen az összes 2010. óta eladott, gyári navigációs rendszerrel felszerelt európai Hyundai modellre is érvényes. A frissítéssel együtt járó pontos útvonaltervezéssel ügyfeleink időt takarítanak meg és Hyundai modelljükkel kényelmesebben eljuthatnak céljukhoz. A frissítés kényelmes, mivel azt a márkaszervizben az éves karbantartás során végzik el.”      


A Hyundai gyári navigációs rendszere a HERE adatbázisára épülve pontos és friss térképadatokkal látja el a vezetőt. Ezen túlmenően a navigációs rendszer hangutasítással vezet végig a kiválasztott útvonalon, az újabb modellekben (i20, i40, Tucson, Santa Fe) realisztikus 3D épületek, érdekes pontok (POI) milliói és fejlett vezetéstámogató rendszerek is megtalálhatóak.


„A pontos és friss térképadatok alapvetően fontosak egy beépített navigációs rendszer esetén” – mondta Bruno Bourguet, a HERE értékesítési és üzletfejlesztési részlegének alelnöke. „A HERE egy állandóan változó világban készíti térképeit és büszkék vagyunk arra, hogy a vezetési élmény fokozásáért folytathatjuk a Hyundaijal közös munkánkat.”


A Hyundai vásárlók a márkaképviselet vevőszolgálatán, az éves karbantartás elvégzésekor kapják meg ingyenes térképfrissítésüket, amellyel a vásárlók autójuk élettartama alatt akár több, mint 300 ezer forintot is megtakaríthatnak. A 2009 óta biztosított MapCare szolgáltatás keretén belül a HERE mára már 29 autómárka járműveihez biztosít friss és pontos térképállományt, amelyet mostanáig több mint 8 millió autóban használnak.

Forrás: automotiveworld.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei