Neuville legyőzte a Volkswageneket az Olasz-ralin


A Hyundai Motorsport idén már másodszor győzte le riválisait az idei WRC szezonban, Thierry Neuville ugyanis mindenkit maga mögé utasítva kimagasló eredménnyel nyerte meg az idei Olasz-ralit.

A Hyundai Motorsport minél előbb szeretett volna felülemelkedni a Portugál-rali kiábrándító eredményein,  ám nem gondolták volna, hogy ez ilyen gyorsan megtörténik. Thierry Neuville fölényes formát mutatott az Olasz-rali egész hétvégéje alatt, amelynek során a rali utolsó napjára már 24,8 másodperces előnyt tudott szerezni az eddigi éllovas Volkswagenes Jari-Matti Latvalával szemben. Ezzel a Hyundai i20 WRC idén már második alkalommal győzedelmeskedett, a csapat pedig a 2014-es Német-rali és az idén áprilisi Argentín-rali győzelme után immár a harmadik alkalommal állhatott a dobogó legfelső fokára.  


A 2014-es Német–rali első helyezése óta Thierry Neuville most végre újra győzni tudott, amely a csapat összpontosított erőfeszítéseinek és az új generációs i20 WRC továbbfejlesztett teljesítményének volt köszönhető. Ráadásul versenykarrierjének eddigi legtökéletesebb versenyzését teljesítette azzal, hogy összesen kilenc szakaszon volt a leggyorsabb pilóta.


„Ez tényleg egy fantasztikus hétvége volt!” – mondja Neuville. „Remek dolgok történnek olyanokkal, aki erre rászolgálnak és egyértelműen jó érzés ezt a győzelmet ezzel a fantasztikus csapattal megosztani. Az új generációs i20 WRC kategóriavezetőként jól teljesített. Nagyon élveztük a vezetést és kényelmesen éreztük magunkat. Nem éreztünk túl nagy nyomást az utolsó szakaszokon sem, csak arra összpontosítottunk, hogy az autót biztonsággal célba juttassuk. Megtettünk mindent, ami szükséges volt és most a második WRC győzelmünket ünnepelhetjük.”   


A Hyundai Motorsport másik pilótájaként Dani Sordo szintén problémamentesen tudott végigmenni a szakaszokon, így negyedikként ért célba vasárnap. Ezzel a spanyol pilóta folyamatos jó teljesítményét bizonyítva az elmúlt négy versenyét folyamatosan a negyedik helyen zárta, a világbajnoki ranglistán pedig feljött a második helyre, közvetlenül Sebastien Ogier mögé.


„Tudtuk azt, hogy ezt a ralit csak állandó teljesítménnyel lehet végigcsinálni” – mondta Sordo. „Nem volt mindig könnyű, néhány szakasz elég trükkös, szűk és csúszós volt, amit nem igazán kedvelek. A vasárnapi utolsó szakaszokon csak szerettük volna elkerülni a problémákat és hiba nélkül célba érni. Azt hiszem, mindent kihoztunk az autóból és magunkból is.”   


Hayden Paddon tavaly dobogón végzett az Olasz-ralin, idén azonban teljesen másként alakultak a dolgok számára. Már péntek délelőtt sikerült megpördülnie az egyik első szakaszon, aminek következtében megsérült a hátsó felfüggesztése. Délután azonban még súlyosabbá vált a helyzete, amikor a hetedik szakaszon leszaladt az útról, autója pedig oly mértékben sérült meg, hogy nem volt képes folytatni a versenyt.


„Nincsenek szavaim” – mondta Paddon. „Nagyon sajnálom a csapatot. Ez egy újabb buta hiba volt. biztos vagyok benne, hogy felülkerekedünk majd ezen. Remélem, ez csak egy kis döccenő, amin keresztüljutunk és segít abban, hogy erősebben térjünk vissza.”  


Eközben a fiatal tehetség, Kevin Abbring szintén remek formáját mutatta. Miután szombaton megszerezte élete első szakaszgyőzelmét, másodikként ért célba a vasárnapi Power Stage szakaszon, amivel nemcsak megmutathetta, mennyire gyorsan adaptálódik a WRC gyors világához, de begyűjthette első WRC pontjait is.


„Meg akartuk nyomni a Power Stage-en” – mondta Abbring. „Egyre magabiztosabbakká váltunk az autóval a hétvége során. Keményen dolgoztunk azon, hogy megtaláljuk a ritmust és tényleg élveztem a z utolsó szakaszt. Úgy vélem, megvan a megfelelő beállítás a jövőre nézve és már várom a következő WRC versenyemet.”  


A Hyundai Motorsport idén az eddigi hat ralin ötször állhatott dobogóra, két alaklommal győzött, amivel a csapat eddigi legsikeresebb WRC szezonját éli annak ellenére, hogy még a szezon feléig sem jutottunk el. Az Olasz-rali a Hyundai Motorsport eddigi legsikeresebb versenyhétvégéje volt összesen tíz szakaszgyőzelemmel és az új generációs i20 WRC hatodik idei versenyén elért második győzelmével.


„Három ralin két győzelmet arattunk és magunk mögött hagytuk Portugáliát” – mondja Michel Nandan csapatfőnök. „Ez pontosan az a cél, amit magunk elé tűztünk. Még mindig sok a tennivaló, de soha nem voltunk még lelkesebbek azért, hogy így folytassuk eddigi legsikeresebb WRC szezonunkat. Thierry és Nicolas teljesen megérdemelten győzött. Az eredmény valódi lökést ad az egész csapatnak és megmutatja, hogy kemény munkával és elszántsággal mire vagyunk képesek. Lengyelország új kihívás elé állít minket, de fel leszünk rá készülve. Most viszont a csapat kiélvezi a megérdemelt sikert.”


Forrás: globalpr.hyundai.commotorsport.hyundai.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei