Tesztelik a Hyundai Tucson indiai változatát


A Hyundai Motor India az indiai Auto Expót követően még idén gyártani kezdi a Tucson harmadik nemzedékét, amelyet már javában tesztelnek India útjain.

A Tucson első nemzedékét 2005 és 2010. között értékesítették Indiában, de a gyenge eladási darabszámok miatt a modell utódja már nem mutatkozhatott be. Most azonban, az Indiában is egyre népszerűbb hobbiterepjáró-kategóriát és különösen a Creta elképesztő sikerét meglovagolva ősszel újra visszatér Indiába.  

A Hyundai Motor India 2016. harmadik negyedévében szándékozik bevezetni az új Tucsont, amelynek tesztpéldányai már a Hyundai indiai gyárának is helyet adó Chennai városában futják tesztkilométereiket. Annak ellenére, hogy a tesztautót gondosan álcázták, a részletek alapján egyértelműen beazonosítható az új modell.   


Az igen sikeres Creta és a nagyobb Santa Fe közé illeszkedő Tucson modellt a korábbi értesülések szerint teljesen összeszerelt változatban szállították volna Indiába, ám a koreaiak mégis úgy döntöttek, hogy az árak kordában tartása érdekében helyben készül majd új modelljük.  

A kifejezetten a fejlődő piacok részére szánt, dobozszerű Cretával ellentétben a Tucson a Hyundai globális formanyelvét tükrözi, így a Folyékony Szobrászat 2.0 stílusirányzatnak megfelelően az autó elejét a márkára jellemző hatszögletű hűtőmaszk és LED fényszórók uralják.  


A Tucson indiai változatában várhatóan egy kétliteres dízelmotor dolgozik majd, amely a helyi viszonyokra optimalizálva 180 lóerő körüli teljesítményét és 400 Nm nyomatékát egy hatfokozatú manuális váltóművel juttatja majd az első kerekekre, de egy összkerékhajtású változat is szóba jöhet. Mivel a dízel terepjárókra kivetett adókat India néhány régiójában nemrég megemelték és ezért a benzines modellek iránt is megnőtt az érdeklődés, a Hyundai egy benzines változatot is készíthet ezen régiókra.     


A Tucson indiai változata igazi prémium modell lesz, amelynek felszereltségéhez a hatalmas panoráma üvegtető ugyanúgy hozzátartozik, mint az érintőképernyő navigáció tolatókamerával, LED fényszórók, digitális rádió, LED nappali menetfények, stb.

Forrás: ibtimes.co.in

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei