A Hyundai autókkal támogatja a lengyel kerékpárversenyt


A Hyundai lengyel képviselete csaknem hatvan vadonatúj Hyundai modellel támogatja az idén 73. alkalommal megrendezésre kerülő Tour de Pologne kerékpárversenyt.

A Hyundai Motor Poland már évek óta elkötelezetten támogatja a lengyel sporttevékenységeket. Különösen igaz ez a július közepén megrendezésre kerülő Tour de Pologne kerékpárversenyre, amelynek idei, 73. futamát 57 új autóval támogatta, amelyet nemrég adtak át Varsóban. Az autók elsősorban a verseny logisztikai feladatainak ellátásában nyújtanak nagy segítséget az esemény szervezőinek.


Lengyelország legnagyobb kerékpáros versenyéhez a Hyundai Tucson, i40, Santa Fe modellek mellett vadonatúj haszonjárművéből, a H350-ből is szállított néhány példányt, amely utóbbi tökéletesen megfelel a kerékpárok, és azokhoz kapcsolódó alkatrészek szállításához. A logisztika mellett két exkluzív Genesis modellben utaznak majd a rendezvényre meghívott VIP vendégek, versenybírók, rendezők


„A Hyundai már sok éve részt vesz a sportesemények támogatásában, amit leginkább a FIFA és UEFA hosszú távú együttműködése mutat, amely mellett erős a jelenlétünk a WRC rali világában is” – mondta Seung Sik Nam, a Hyundai Motor Poland elnöke. „A Tour de Pologne támogatása helyi szinten egészíti ki ezen tevékenységünket és lehetőséget nyújt számunkra, hogy növeljük a márkára irányuló figyelmet és bemutassuk kínálatunkat.”


A szolgálati járművek mellett a Hyundai a Tour de Pologne díjazásában is részt vesz, hiszen a vállalat egy vadonatúj Hyundai Elantrát és Európa legnépszerűbb Hyundai hobbiterepjáróját, egy Tucson modellt is felajánlott a legjobb atléták számára.


A Tour de Pologne színiben pompázó Hyundai flotta az átadást követően egy látványos konvojt alkotva járta végig a Varsó körüli verseny útvonalát.


Forrás: superauto24.se.plinwestycje.pl

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei