Első képeken a Hyundai i30 N változata


Az alapok megfelelő tesztelése után a Hyundai i30 N sportváltozata megkapta végleges karosszériáját, így az autó utolsó tesztelési fázisa is megkezdődhet.

Korábban már Dél-Koreában sikerült lencsevégre kapni egy olyan álcázott Hyundai i30 prototípust, amelynek hátsó lökhárítója alatt kikandikáló duplacsövű kipufogóvég arra engedett következtetni, hogy az adott prototípus az i30 következő generációjának egy erősebb változata, esetleg már az N sportverzió lehet.


Most egy nagyon hasonló hátsó kialakítású prototípus bukkant fel a Hyundai európai fejlesztőközpontja közelében, amely azt jelenti, hogy a Hyundai mérnökei valóban elkészültek az i30 N alapjaival, most pedig már az utolsó, országúti tesztelés van hátra.


Ez az első olyan alkalom, amikor egy teljes képsorozaton láthatjuk az első N szériás sportkocsit, amelyet ugyan vastag álcázás takar, ám ennek ellenére jól láthatóak azok a változtatások, amelyek megkülönböztetik a sportváltozatot a hagyományos kivitelektől. Már első pillanatban szembetűnőek a hatalmas méretű, sportos mintázatú könnyűfém kerekek, de jól látható az oldalküszöb szélesítése, illetve az első lökhárító mélyebbre és előrébb húzott szoknyája is.


A mélyebbre húzott első lökhárítóban nem sikerült elrejteni a vízszintesen futó LED nappali menetfényeket sem, amelyek alatt a nagyméretű légbeömlők is arra utalnak, hogy az i30 N teljes fontkialakítása jóval agresszívabb lesz, mint az i30 többi kiviteléé. A kialakítás elrendezése nagyon hasonló ahhoz, mint amit az új Elantra Sport kivitelnél láttunk, így várhatóan az i30 N is jócskán elkülönül majd a típuson belül.     


Szükség is van a nagyobb mennyiségű hűtőlevegőre, hiszen az i30 N változat egy négyhengeres, kétliteres turbófeltöltős benzinmotort kap majd, ami nagyjából 250 lóerős teljesítményre lesz képes. A hírek szerint ráadásul egyszerre kétféle teljesítménnyel is kapható lesz az új N modell, amelyből létezik majd egy 240 és egy durvábban hangolt 260 lóerős verzió is.


Ezzel a teljesítményével ugyan az erősebb verzió sem lesz a kategória legerősebb modellje, de a Hyundai számára nem is ez a cél, hanem sokkal inkább a megbízható, hosszú távú kényelmes élményautózás.


A képeken ugyan nem érzékelhető, de a fotósok elmondták, hogy az autónak gyönyörű, sportos hangja van, amely sokkal kellemesebb, mint a riválisnak szánt Volkswagen Golf GTI-nek. A Hyundai egy hatokozatú manuális váltóval látja majd el az első N szériás modelljét, de nem lehet kizárni, hogy később a sportmodell is választható lesz a koreai vállalat saját hétfokozatú duplakuplungos automatájával is.  


A Hyundai i30 N a sportdivízió első számú és ezért kulcsfontosságú modellje lesz, amely várhatóan a jövő év közepén mutatkozhat be.


Forrás: autoevolution.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei