Autonóm taxikat tesztel a Hyundai


A Hyundai csoport Namyang tesztközpontjában még ebben a hónapban megkezdik az önvezető taxik tesztelését, amelyeket az ott dolgozók ingázására használnak majd.

Egy koreai lap a Hyundai egyik képviselőjére hivatkozva arról számolt be, hogy a csoport Namyangban található fejlesztőközpontjában öt olyan átalakított üzemanyagcellás Tucson és Ioniq hibrid modellt építettek, amelyek autonóm, azaz vezető nélküli használatra is képesek. Ezen öttagú flotta tesztelése még júliusban megkezdődik a tesztközpontban.

A Namyang fejlesztőközpont összesen 346,5 négyzetkilométeres területen fekszik, ahol egy 64 kilométeres tesztpálya is megtalálható. Az autonóm flottát itt taxiként fogják üzembe állítani, amelyek a központ dolgozóit szállítják majd a létesítmény különböző részegységei között. A taxik használatához egy különleges belső okostelefonos alkalmazást is készítettek, amelyek segítségével a dolgozók előjegyezhetik ezen járműveket.


Nemrég az Uber fejlesztői is meglátogatták a Hyundai koreai Namyang fejlesztőközpontját annak reményében, hogy együttműködési tárgyalásokat folytassanak az autógyártóval és ezzel segítsék elő az autonóm közlekedés fejlődését.

Tavaly év végén a csoport az amerikai Nevada államban engedélyt kapott az üzemanyagcellás Hyundai Tucson és az elektromos Kia Soul EV önvezető tesztautóinak országúti próbáihoz. Idén pedig a vállalat Dél-Koreában is megkezdhette a Genesis és Tucson Fuel Cell autonómmá alakított változatainak tesztelését.  

Ezeken túlmenően a Hyundai tervei között az is szerepel, hogy vadonatúj Ioniq Electric modelljének egy önvezető változatát a jövő évi Las Vegasi CES elektronikai szakkiállításon is bemutassa.

Forrás: koreaherald.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei