Ez lenne az új Hyundai Atos?


Megjelent néhány kémfotó az interneten, amelyeken állítólag a Hyundai hamarosan érkező vadonatúj indiai kisautója látható.

A Hyundai nemrégiben ünnepelte gyáralapításának huszadik évfordulóját Indiában és a vállalat vezetője ezen alkalomból azt is bejelentette, hogy az autógyártó tervei között szerepel az Indiában ikonikussá vált Santro (nálunk Atos) modell új változatának bemutatása is. Az új Santrot állítólag 2017 utolsó negyedében mutathatják be, a forgalmazás pedig 2018-ban, az eredeti Santro gyártásának huszadik évfordulóján veheti kezdetét.


A kémfotókon ugyan nem egyértelműen azonosítható be a rajta szereplő kisautó, ám a fotók mellett számos jelentés azt támasztja alá, hogy azokon valóban az új Hyundai Santro látható. Ha pedig hinni lehet a jelentéseknek, akkor az egykor magas felépítésével elhíresült kisautó újkori változata már egyáltalán nem tűnik magasnak. Az autó formája alapján pedig az állapítható meg, hogy az új Santro egyáltalán nem illeszkedik a Hyundai mostanában megszokott Folyékony Szobrászat formavilágához.


Amíg korábban a Santro kifejezetten belépő kategóriás kisautó volt, addig az új változat a képek alapján inkább prémium kisautó lesz. Ezt támasztják alá a projektoros fényszórók, a LED nappali menetfények, amit nagy légbeömlők feletti apró hűtőmaszk egészít ki. Az autó hátsó kialakítása szélesebb képet mutat, ahol nagy hátsó lökhárító és relatív kisebb csomagtér ajtó kapott helyet.  


A Hyundai legendás kisautója a 90-es évek végén mutatkozott be Indiában, ahol nemcsak a koreai vállalat első helyi gyártású modellje volt, de rengeteg indiai család első autójaként is szolgált. A Santro gyártásának 14 éve alatt számos alkalommal kapott frissítést, amelyek közül a legjelentősebb a 2003-ban bemutatott, Indiában második generációnak tekintett Santro Xing (Atos Prime) volt. A magas építésű Santro még sokáig az indiai utcakép része lesz, mivel számos nagyvárosban, így pl. Mumbaiban, Chennaiban és Új-Delhiben is a taxik jelentős része ebből a modellből áll.   

Forrás: motoroids.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei