A Hyundai szerint az elektromos autók forradalma még várat magára


A Hyundai Motor egyik vezető kutatója szerint az iparági várakozásoknál sokkal több időbe fog telni, amíg az elektromos autók a globális autópiac főszereplőivé válnak.

A Nemzetközi Energiaügynökség és más globális kutatóintézetek számításai szerint a környezetbarát járművek értékesítési részaránya 2030-ra eléri az összes eladott mennyiség felét a globális autópiacon. Ezzel azonban nem mindenki ért egyet.

„Ez a jóslat túlságosan optimista. Ahhoz, hogy az elektromos autók olyan általánossá váljanak, mint az okostelefonok manapság, legalább száz olyan összeszerelő üzemre lenne szükség, mint amilyen a Tesláé ma” – jelentette ki Seo-ho Choi, a Hyundai Motor emberi tényező és eszközök kutatócsoportjának vezető mérnöke egy technológiai szemináriumon nemrég. „Ez legalább 360 milliárd dollár befektetését igényelné, ami nem hiszem, hogy 15-20 éven belül megvalósulna” – tette hozzá.  

A Tesla Model 3-ra érkezett több mint 300 ezer előrendelés jól mutatja az elektromos autók piacában rejlő lehetőségeket, de ezek a számadatok még mindig elenyészőek a tavalyi évben eladott 90 millió új autóhoz viszonyítva.


Choi szerint az elektromos autók piacán a jövőben sem várható a kisebb technológiai vállalatok megjelenése. „Az autógyártók számtalan tesztet végeznek az autóik fejlesztése során, hiszen egy apró hiba is fatális balesethez vezethet. Ki szeretne egy kis cég új autójában veszélyeztetni az életét?”

A mérnök szerint az elektromos autók térnyerése előtt válik általánossá az autonóm önjáró autók piaca, amelyen Choi is dolgozik jelenleg. „A félvezető érzékelők és szoftverek tömeggyártásával elérhető költségcsökkentés szükséges ahhoz, hogy az autonóm járművek gyorsabban terjedjenek el, mint az elektromos autók akkumulátorai.” – magyarázza Choi.

A Hyundai fejlesztőközpontjának egy négyzetkilométeres próbapályáján még július folyamán megkezdődnek a vállalat első vezető nélküli taxijának tesztelése.

Forrás: koreaherald.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei