Idén ötödször dobogón a Hyundai a Lengyel-ralin


A Hyundai Motorsport Paddon harmadik és Neuville negyedik helyezésével immár ötödik alkalommal végzett dobogós helyen az idei WRC szezon lengyelországi futamán.

A Hyundai Shell World Rally Team csapatában Hayden Paddon az idei szezonban immár harmadik alkalommal állhatott fel a dobogóra, mivel a Lengyel-ralin drámai utolsó szakaszain túljutva harmadikként érkezett a célba. Az összesen 21 szakaszból álló verseny végén mindössze 3,1 másodperc választotta el a második és harmadik helyezettet, míg a negyedik helyen végző Thierry Neuville hátránya csupán 0,8 másodperc lett.  


Az első két nap száraz, poros körülményeit az utolsó nap nedves, csúszós szakaszai tették még izgalmasabbá. Dani Sordo sajnálatos módon a legjobb tíz közül esett ki vasárnap, amikor kicsúszott a pályáról. Neuville azonban káprázatosan teljesített, a belga pilóta ugyanis harmadik lett a Power Stage-en, amivel további pontokat gyűjtött a világbajnokságban. 


A szezon felénél a Hyundai Motorsport 135 pontjával áll a második helyen, miután a Lengyel-rali eredményei alapján 27 ponttal gazdagodott. A pilóták között Paddon feljött a harmadik helyre, míg Sordo és Neuville is az első tízben verseng. 


Hayden Paddon számára a Lengyel-rali harmadik helyezése a Svéd-ralin elért második, valamint a az Argentin-ralin elért győzelme után már a harmadik dobogós eredmény. Az új-zélandi csapat végig sokat küzdött a vasárnapi esőzések áztatta szakaszokon azért, hogy megszerezzék Neuville előtt a harmadik helyet.


„Ez nagyon szoros verseny volt!” – mondja Paddon. „Eléggé megszenvedtük az utolsó nap nehézségeit. Az eső csúszóssá tette a szakaszokat, én pedig egyáltalán nem éreztem biztosnak magam. A cél az volt, hogy megtartsuk a harmadik helyet és ne küzdjünk a másodikért, így nyugodtabban autóztunk. Úgy gondolom, hogy egy kicsit talán túl lazán is vettük. Azt hiszem, a harmadik hely jó eredmény attól függetlenül, mennyire közel voltunk egymáshoz – csak 0,8 másodperc! Elégedett vagyok azzal, ahogyan a hétvégén teljesítettünk. Jó volt ez a rali itt Lengyelországban, ami lehetőséget adott arra, hogy visszavágjunk az elmúlt két rali problémái után. Fantasztikus ismét dobogón állni és remélem, ugyanezt átélhetjük majd Finnországban. Gratulálok a csapat minden tagjának a jól végzett munkához.”


Neuville ezen a hétvégén dobogóra esélyes pilótaként versenyzett. A belga csapat ugyan pénteken az itiner hibái miatt lassabban kezdett, a verseny végére csupán három másodperccel maradtak el a második helyezettől. A trükkös Power Stage szakaszon pedig jól megérdemelt pontokat is begyűjtöttek.  


„A végére kemény küzdelem lett a csúszós, nedves körülmények között” – mondta Neuville. Próbáltunk simán és finoman végigvinni a dolgokat és az autót biztonságosan a legjobb négy közé hazahozni. A ralinkat a péntek délelőtti lassabb itiner nagyban befolyásolta, amikor értékes időt vesztettünk. Mindig nagyon nehéz visszaszerezni az elvesztegetett időt, de minden tőlünk telhetőt megtettünk. Úgy érzem, ettől eltekintve tökéletes hétvégénk volt és az új generációs i20 WRC nagyon jól teljesített. A harmadik és negyedik helyezés szép pontokat hozott a csapatnak, a bónusz pedig a Power Stage pontjai voltak. Optimistán tekinthetünk előre Finnországra, a gyors szakaszokon tapasztalt magabiztossággal.”    


Sordo ugyan a legjobb tíz között versenyzett, ám a vasárnapi 20-as szakasz csúszós útjai kifogtak a spanyol pilótán. Az útpadka sajnos sérülést okozott az autó futóművében, így a szezonban először feladni kényszerült a versenyt.


„Számomra nagyon nem jól végződött ez a verseny” – mondja Sordo. „Nagyon lehangoló, hogy a szezonban most először ki kellett állnom, ráadásul ilyen közel a célhoz. Egyszerűen nem volt ma szerencsénk. Vasárnap pedig jól kezdtünk, de a második szakaszon eltaláltunk egy szalmabálát, ami sérülést okozott az autó elején. A szerelők fantasztikus munkát végeztek, így vissza tudtam jönni, de a heves esőzés nagyon megnehezítette a dolgomat. Aztán kicsúsztam és eltaláltam az útpadkát és az ütközés miatt a hátsó felfüggesztés egy része károsodott. Biztosak akartunk lenni abban, hogy nem lassítjuk le a mögöttünk, ezért úgy döntöttünk, lassú tempóban visszatérünk a szervizbe azért, hogy ne okozzunk még nagyobb kárt az autóban. Ez egy feledendő hétvége, ahol viszont sok szakaszt élveztünk. Nagyon jó, hogy a csapat újra dobogós helyet ért el és fontos pontokat szerzett ezen a kemény ralin.”


A 2014-es szezonban Neuville dobogós eredménye után Paddon dobogós helyezése már a második alkalom, amikor a Hyundai Motorsport a legjobb háromban végzett a Lengyel-ralin. Új generációs i20 WRC a hétvége során négy szakaszgyőzelmével megmutatta gyorsaságát. Az autó immár két győzelmet, egy második helyezést, és két harmadik helyet tudhat magáénak az elmúlt hét ralin, miközben mind a négy csapat szerzett már Power Stage pontokat ezeken az idei versenyeken.


„Intenzív utolsó nappal zárult a rali, így elégedett vagyok azzal, hogy biztosítottuk a harmadik és a negyedik helyet Haydennel és Thierryvel” – mondta Michel Nandan, a Hyundai Motorsport csapatfőnöke. „Ezen a ralin a szezon legnehezebb körülményeit tapasztaltuk, így nagy megkönnyebbülés volt, hogy megtartottuk pozícióinkat. Csapatként jó hétvégén vagyunk túl, hiszen második lengyel dobogónkat ünnepelhetjük. Ez soha nem lesz egyszerű rali, de a csapat, az autó és a pilóták mind jól teljesítettek. Jó volt látni, hogy Paddon ismét a legjobb háromban van, Neuville pedig a Power Stage pontokkal erősen fejezte be a versenyt. Sajnos Sordo az egyik kemény szakaszon kiesett, az útpadka olyan sérülést okozott, amivel be kellett fejezze a versenyt. Mint mindig, most is olyan leckéket kaptunk, amikből tanulhatunk , de ismét meggyőződhettünk az új generációs i20 WRC teljesítményéről a gyors lengyel szakaszokon. Így várakozással tekinthetünk a további gyors szakaszokra Finnországban.”


Forrás: motorsport.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei