Új raliautóval készül a Hyundai 2017-re


Mostanra biztossá vált, hogy a Hyundai 2017-es i20 WRC modellje arra a háromajtós változatra épül majd, amelyet már idén is használni szerettek volna.

A koreai autógyártó versenysportrészlege már eredetileg is azt tervezte, hogy az idei, új generációs i20 versenyautója a modell háromajtós változatára épült volna, ám időközben rájöttek, hogy az i20-ast gyártó török üzem képtelen annyi autót előállítani, amennyi a szigorú WRC homologizációs feltételekhez szükséges lett volna. Emiatt idén az ötajtós változattal voltak kénytelenek rajthoz állni.     
„Akkor a háromajtós változat nem tudott megfelelni a feltételeknek, de ez ma már másképp van” – mondta Michel Nandan, a Hyundai Motorsport csapatfőnöke. „A mostani autóból rengeteg részegységet megörököl az új autó, viszont a 2017-es szabályok eléggé eltérőek. Még sokat kell dolgoznunk, a futómű felfüggesztési pontjai például eltérőek lesznek.”


A Hyundai ugyan már júniusban tesztelt egy háromajtós i20 WRC modellt, ám az valószínűleg még egy korai 2016-os változat lehetett. Nandan szerint a 2017-es autót később fogják tesztelni.  

„Elég későn fogjuk csak a kész autót megfuttatni, de egy 2016-os autót már felszereltünk néhány 2017-es alkatrésszel” – mondja Nandan. „Ez áprilisban kezdődött, amikor a hűtőrendszert, intercoolert, nagyobb légterelőket és hasonlókat teszteltünk. Most az erőátvitelen dolgozunk – az új héj helyett inkább ezeken munkálkodunk.”   


Nandan beszélt arról is, szeretné 2017-ben is megtartani a jelenlegi versenyzői csapatot. Hayden Paddonnak már van szerződése, de Thierry Neuville, Dani Sordo és Kevin Abbring tesztpilóta szerződését egyelőre nem hosszabbították meg. „Nem túl rossz a csapatunk, ezt néhányszor már bizonyították” – mondja. „Még pár dolgot meg kell beszélnünk, de elég biztosak vagyunk abban, hogy megtartjuk a versenyzőinket.”


Nandan azt is elismerte, hogy a legutóbbi két WRC futamon használt négy autó indítására a következő szezonban kicsi az esély. „Kettő és három autó indítása között nincs sok különbség, de négy autónál már sokkal több pótalkatrészre van szükség. Amikor 2014-ben elindultunk, néhány futamon három autót indítottunk, aztán tavaly az egy évre fejlesztett autónál rengeteg pótalkatrészünk volt ahhoz, hogy három autót indítsunk. De négy autó nagy falat volna jövőre.”  

Forrás: autosport.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei