Csehországban készül majd a Hyundai i30 sportváltozata


A Hyundai első valódi sportautója, az új generációs i30 N a többi kompakt modellel együtt készül majd a márka nosovicei üzemében, amelynek kapacitását az igények növekedése miatt tovább bővítik.

A Hyundai elsősorban az európai igények kielégítése érdekében 2008-ban nyitotta meg a csehországi Nosovicében található gyárát, ahol elsőként az az i30 széria került gyártásba, amelynek harmadik generációját várhatóan az év végétől gyártanak majd ugyanitt. Petr Vanek, a Hyundai Motor Manufacturing Czech szóvivője elmondta, hogy az új generáció bevezetése után az i30 nagyteljesítményű N változata is itt fog készülni, amelyhez kapcsolódóan 10 százalékkal kívánják növelni a gyártási kapacitást.  


„Igen, pontosan. Most kértünk egy erre vonatkozó környezeti hatástanulmányt, amely lehetővé teszi számunkra, hogy az éves termelési kapacitást tíz százalékkal 385 ezer darabra emeljük” – mondta Vanek.  

A Cseh Köztársaság Ostrava városának közelében elhelyezkedő nosovicei Hyundai üzem az egyik legfejlettebb autógyártó létesítmény Európában. Vanek szerint a jelenlegi 200 hektáros területen túl a Hyundainak nincs szüksége további létesítményekre ahhoz, hogy a jelenlegi évi 350 ezer autón felüli mennyiséget képes legyen előállítani.


„A növekedést enyhén módosított futószalag sebességgel és a gyártósorok mellett álló személyzet létszámának növelésével, valamint talán néhány extra hétnapos munkahéttel tudjuk majd végrehajtani.” – magyarázza Vanek. „Ez jól fizet, így a munkások nem tiltakoznak az extra műszakok miatt, mivel számukra ez jó lehetőség arra, hogy egy kis pluszpénzt vigyenek haza.”   

Albert Biermann, a Hyundai Motor Nagyteljesítményű Járműfejlesztési Részlegének vezetője még a Párizsi Szalonon egy interjúban elárulta, hogy az i30N változatát kizárólag a cseh üzemben készítik majd, az i30 többi változatával, a Tucsonnal és az ix20 modellekkel azonos gyártósoron. „Igen, az i30N változatát a Cseh Köztársaságban gyártjuk majd. Később egy egészen más új N modell Koreában is gyártásba kerül” – mondta Biermann.

Forrás: caradvice.com.au

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei