Másfél millió mérföldet tettek meg a Hyundai üzemanyagcellás autói


A Hyundai üzemanyagcellás programja újabb mérföldkőhöz érkezett nemrég, amikor a Tucson Fuel Cell használóinak összesített futásteljesítménye elérte az 1,5 millió mérföldet.

A kaliforniai Hyundai Tucson Fuel Cell vezetők újabb jelentős mérföldkőhöz érkeztek, hiszen az autógyártó összesített adatai szerint már több mint másfél millió mérföldet, azaz 2,4 millió kilométert tettek meg a Hyundai üzemanyagcellás autói Észak- és Dél-Kalifornia útjain és autópályáin.


Ezek a járművek működésük közben csupán vízpárát bocsátanak ki, eközben pedig a számítások szerint körülbelül 575 tonnányi széndioxidtól szabadították meg a környéket azzal, hogy nem egy hasonló méretű, hagyományos benzines erőforrással rendelkező autóval tették meg ugyanezt az utat. A Hyundai Tucson Fuel Cellből a vállalat eddig összesen több mint 125 darabot szállított ki azóta, hogy a világ első tömeggyártásban elérhető üzemanyagcellás autóját 2014-ben az Egyesült Államokba is bevezette.      

„Átlépve ezt az 1,5 millió mérföldes határvonalat, már sokkal szélesebb képet kaphatunk arról, milyen lehetőségek vannak a Hyundai üzemanyagcellás autóiban” – mondta Mike O’Brien, a Hyundai Motor America terméktervezési alelnöke. „A hidrogénnel üzemelő Tucson Fuel Cell modell egyre növekvő felhasználói flottájával tovább gyűlnek a mérföldek és a kibocsátás csökkentése mellett nagyon örülünk annak, hogy részesei lehetünk a zéróemissziós hidrogénautók korlátlan lehetőségeket jelentő jövőjének.”


A Hyundai szervizmérnökei a járműtulajdonosok hozzájárulásával rendszeres időközönként kapnak információkat a Dél-Kaliforniában működő Tucson Fuel Cell modellektől, amelynek révén kiszámítják az autók összesített futásteljesítményét, valamint amennyiben szükséges, lekérdezik az üzemanyagcellák állapotát is.

A Hyundai Tucson Fuel Cell szabadidő-autó számos előnnyel rendelkezik más alternatív meghajtású modellekkel szemben. Az energiadús hidrogén üzemanyag a tankolások között 425 kilométeres hatótávot tesz lehetővé, amely megközelíti egy hasonló méretű benzines autó hatótávját. Ezen túlmenően mind az üzemanyagcella hatótávját, mind pedig a vezetési teljesítményét nem befolyásolja sem az extrém forró, sem az extrém hideg környezet sem, amely ismét csak nyugalmat ad a tulajdonosoknak a mindennapi használat során. Még fontosabb azonban a hagyományos meghajtású modellekről váltó ügyfelek számára, hogy a Tucson Fuel Cell hidrogéntartályai kevesebb, mint 5 perc alatt újratölthetőek, ami szintén hasonló időtáv, mint a benzines autók esetében.   


Végül, a jövőre nézve fontos megállapítani, hogy relatív kis méretük miatt az üzemanyagcellák teljes mértékben igény szerint hozzáalakíthatóak a legkisebb autóktól a legnagyobb modellekig bezárólag, így akár városi kisautók, vagy buszok és teherautók is megkaphatják ezt a hajtásláncot.  

Forrás: hyundainews.com 

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei