Hétszemélyes változatban készülhet a következő Hyundai Creta


Hamarosan a Hyundai Creta indiai változata is frissítést kap, az új évtizedben érkező utód pedig hétszemélyes opcióként is elérhető lesz majd. 

A koreai Hyundai Motor 2015 júliusában mutatta be Indiában vadonatúj Creta kisterepjáróját, amely hamarosan a vállalat történetének egyik legsikeresebb modelljévé nőtte ki magát. A Creta az egyik legkelendőbb kisterepjáró Indiában, amely időközben olyan versenytársakat kapott, mint a Maruti Suzuki Vitara rövidített Breeza kivitele. 


A legújabb értesülések szerint a Hyundainál máris elkezdtek dolgozni a Creta következő generációján, amely nemcsak az eddigi ötszemélyes változatban, hanem egy hosszabb tengelytávú, hétüléses verzióban is kapható lesz majd. Ez egyben azt is jelenti, hogy a Creta egész hossza is megnövekszik ahhoz, hogy elég hely legyen a harmadik sorban ülők elhelyezésére. 

Jelenleg Indiában a Honda BR-v és a Mahindra XUV500 kínál hétszemélyes opciót a Creta árkategóriájában. A Hyundai India marketingesei azonban úgy vélik, hogy van külön igény az ötszemélyes mellett a hétszemélyes kisterepjárók iránt is és ennek megfelelően szeretnék kielégíteni ezeket az elvárásokat is. Mivel a fejlesztés még igen korai szakaszban jár, ezért a késztermék várhatóan csak valamikor 2021 körül érkezhet meg. 


A köztes időben a Hyundai várhatóan jövőre felfrissíti a Creta modelljét Indiában, amely a várakozások szerint nagyon hasonlít majd a novemberben Sao Paulóban bemutatott, helyi gyártású Cretára. Ennek megfelelően elöl új kialakítású hűtőmaszkot, lökhárítókat kap majd az autó, új alufelnik jelennek meg a kínálatban, hátul pedig az átrajzolt lökhárító mellett a hátsó lámpatest is eltérő kialakítást kap majd.  

Forrás: ibtimes.co.in

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei