Európában tesztelik az új Hyundai Accentet


Spanyolországban kapták lencsevégre a Hyundai legújabb kompakt limuzinját, amely Kína és Oroszország mellett akár a kontinens egy részére is visszatérhet. 

A Hyundai Accent negyedik generációját még 2010-ben mutatták be Kínában, majd megjelent Koreában, Indiában és Solaris néven Oroszországban is, de ez volt az első olyan Accent generáció, amely Ukrajnától nyugatra, az Unióban már nem volt elérhető. 


Az új generációs Hyundai Accent szériaváltozata ősszel szintén Kínában jelent meg először, ám a legújabb kémfotók szerint a Hyundai további piacokra bevezetés előtt még teszteli az Accent prototípusát. Érdekesség, hogy ezt a példányt Spanyolországban fotózták, amely akár az európai értékesítést is előrevetítheti.


Habár az álcázás ismét tökéletesen eltakarja az új Hyundai Accent jellegzetességeit, az autó néhány jellegzetes eleme alapján egyértelműen azonosítani lehet a típust. Ilyenek a tető vonalvezetése és a C oszlop álablaka, de a hátsó lámpa is formája is teljes mértékben egyezik a Kínában már bemutatott modellével. Elöl minden bizonnyal ugyanúgy hangsúlyos hűtőmaszkot és jellegzetes fényszórókat kap majd az új Accent.  


A Kínában megjelent új változat 1,4-es és 1,6-os benzines erőforrásokkal lesz elérhető, amelyek várhatóan az orosz piacon jövőre megjelenő új Solarisban is megtalálhatóak lesznek. Kb ugyanebben az időszakban jelenhet meg az új modell Indiában is, ahol a Verna várhatóan 1,6-os dízelmotorral is készül, valamint a pletykák szerint lágyhibrid technológiákkal is felszerelésre kerül. 


Amennyiben az Accent ismét visszatér az európai piacra, azzal egy új, az Elantránál kisebb és persze olcsóbb alternatívát kínálhat a vásárlók számára. Sokkal valószínűbb azonban, hogy a most tesztelt példány az orosz piacra szánt Solaris nyári tesztelésére szolgál és annak hőségtűrő képességeit vizsgálják a mérnökök.  

Forrás: motor1.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei