FRISSÍTVE: Álca nélkül az új Hyundai Kona


A Hyundai várhatóan egy hónap múlva mutatja be vadonatúj kompakt terepjáróját, amelyet egy reklámfilm-forgatáson sikerült minden álcázás nélkül lefotózni.

A holland AutoWeek magazin egyik olvasója, Patrick Kramer nemrég Lisszabonba látogatott, ahol éppen akkor forgatták a Hyundai vadonatúj Kona crossoverének bemutatkozó filmjét. Alighanem a forgatáson részt vevő biztonsági személyzet nem eléggé gondoskodott a környék lezárásáról, Kramernek ugyanis sikerült egészen közel merészkednie az autóhoz, így első alkalommal láthatjuk a várva várt Hyundai kisterepjáró igazi formáját.  

Az i20 kisautóval azonos padlólemezre épülő Kona a Hyundai teljesen új formanyelvét hordozza magán, amelyet a jövőben a Hyundai többi hobbiterepjáróján is alkalmaznak majd. Az úgynevezett ikerfényszóróknál jellegzetesen elkülönül a felső nappali menetfény és irányjelző egysége, alatta pedig a főfényszóró egy teljesen különálló részt képez. Ezt egyébként a Kona mellett a hamarosan érkező Santa Fe legújabb generációján is megcsodálhatjuk majd. 


Sajnos épp a fenti ikerfényszórók nem látszanak a felvételen, a profilnézet ennek ellenére egészen karakteresnek mutatja az autót. Az autó első és hátsó sárvédője egyaránt jellegzetesen ívesen kitüremkedik az oldalvonalból, a kerékjáratok és a tetőlemez fekete fényezése pedig újabb egyéniséget ad a Kona megjelenéséhez. A sportosan nyúlánk hátsó lámpatestek viszonylag védett helyre, magasra kerültek a Kona karosszériáján.

UPDATE: Íme a jellegzetes első kialakítás egy másik forrásból, amelyeken végre láthatóak a különálló fényszórók és a jellegzetes kaszkád hűtőmaszk, illetve az alatt mintha a ködfényszórókat helyezték volna el.


A legfrissebb hírek szerint a Hyundai június közepén tervezi bemutatni új Kona modelljét Dél-Koreában, gyártása pedig még az idén Korea mellett Törökországban is megkezdődik.

Forrás: autoweek.nl

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei