Hamarosan Iránban is gyártanak Hyundai Elantrát


A Hyundai Motor nemrég szerződést kötött a helyi Kerman Motors vállalattal, amelynek értelmében hamarosan már Iránban is készülnek Hyundai Elantra modellek a helyi piac számára.

A dél-koreai Hyundai Motor képviseletében Mike Song, a vállalat közel-keleti és afrikai régiójának vezetője megállapodást írt alá az iráni Kerman Motors vállalattal arra vonatkozóan, hogy a cég Irán déli vidékén fekvő gyárában megkezdjék az Elantra modell összeszerelését.

Saman Firouzi, a Kerman Motors igazgatója bejlentette, hogy vállalata 2017 szeptemberében megindítja a Hyundai Accent gyártását. „célunk, hogy 2019-ig 10 ezer főnek adjunk munkát” – mondta. A vállalat még a tavalyi év végén megegyezett a Hyundai Motorral, hogy megkezdhetik az i10 és i20 kisautók termelését is. 


A Hyundai Motor még 2015-ben kezdte meg tárgyalásait iráni vállalatokkal, miután a cég képviselői az iráni ipari, bányászati és kereskedelmi minisztériumban tanácskoztak. A legújabb megállapodás már a sokadik ilyen a Kerman Motors életében, miután még 2004-ben elsőként az Accent helyi termelésére kötöttek szerződést.

"A Hyundai és a Volkswagen már 12 évvel ezelőtt szerződést kötött Iránnal, ám kicsivel később mégis mindketten kivonultak az országból" - tette hozzá Firouzi. "Ma a nukleáris megállapodásnak köszönhetően a Hyundai visszatért, ami jó hír a Kerman Motorsnak és Iránnak is."


Irán és a legnagyobb hatalmak között 2015 júliusában létrejött nukleáris megállapodás lehetővé tette, hogy fél évvel később a nemzetközi szankciók legnagyobb részét feloldották és külföldi vállalatok is alapíthatnak leányvállalatokat az országban. 

A Kerman vállalat üzemében kezdetben Dél-Koreából importált, előregyártott elemekből összeépített gépkocsik készülnek majd idővel az alkatrészek 30 százalékát Iránban kívánják előállítani. Terveik szerint évente mintegy 200 ezer új Hyundai készülhet az országban.


Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei