Újra csúcson a Hyundai Motorsport Argentínában


A WRC történetének egyik legizgalmasabb döntőjében a Hyundai Motorsport versenyzője, Thierry Neuville és Nicolas Gilsoul lenyűgöző vezetéssel újra győzelmet aratott a 2017-es FIA Rali-világbajnokság ötödik futamán. 

Az Argentin-rali győzelmével Neuville a Korzika-rali után immár a második győzelmet jelenti és a kettős versenyzői pályafutásuk során már az ötödik alkalommal állhatott a dobogó legfelső fokára. A Hyundai Motorsport ezzel nemcsak kétszeres győztessé vált, de eddig az egyetlen olyan csapattá, amelynek sikerült két futamot is megnyernie az idei szezonban. A Hyundai Motorsport másik két pilótája számára sajnos nem volt ennyire pozitív a futam végeredménye, Hayden Paddon szervokormány-problémák miatt csak a hatodik helyen tudta befejezni a versenyt. Eközben Dani Sordo defektet kapott a Power Stage során, így ugyan be tudták hozni az autót a szervizbe, viszont a végén csak a nyolcadik helyet tudták megszerezni.  


A pénteki heves kezdést követően Neuville szombaton hatalmas küzdelmet vívott azért, hogy csökkentse lemaradását a versenyt addig vezető Elfyn Evans-szal szemben. A második nap kezdetén meglévő egy perces hátrányt a vasárnapi utolsó szakaszokra már csak 11,5 másodpercre sikerült csökkenteni, majd a 17-es szakaszt megnyerve a Hyundai Motorsport csapata csupán 0,6 másodperccel tudott győzni.  


Neuville és Gilsoul összesen 5 szakaszt nyert meg a 2017-es Argentin-ralin, amellyel látványosan bizonyították, visszatértek a versenybe. A mostani győzelem a negyedik a Hyundai Motprsport színeiben és az első olyan alkalom, amikor két versenyt is megnyertek egyetlen szezonban.  Az El Condor Power Stage szakasz győzelmével Neuville folytatta Power Stage pontjainak gyűjtését, amelyből immár 19 pontja gyűlt össze. 


„Ezt nem tudom elhinni” – mondta Neuville. „Még soha nem volt ennyire izgalmas és másodpercekre szoros befutónk a karrierünk során. Ez bámulatos eredmény, amit a csapat összes tagjának meg kell köszönjek, akik mindent megtettek ezért. Gratulálok Elfynnek is, aki hihetetlenül küzdött ezen a hétvégén. Tényleg mindent beleadtam, főleg az utolsó szakaszokon. A nehéz kezdet után örültem volna a második helyezésnek is, épp ezért nagyon különleges érzés, hogy nyerhettem. Korzikai után lendületet akartunk venni és ez a legjobb módja annak, ahogyan ezt megtehettük. A Power Stage megnyerése már csak hab volt a tortán és ez sokat lendít a versenyzői és konstruktőri világbajnokság állásán is. Nem is akarhattunk volna többet.”   


Hayden Paddonnek sajnos nem jutott ennyi jó dolog a hétvégén Argentínában, ahol 12 hónappal korábban lenyűgöző győzelmet tudtak aratni. A Power Stage szakasz eredménye ugyan kicsit kárpótolhatta őket, de az összteljesítmény 2016-hoz képest nagyon kontrasztos volt. A kemény hétvége csúcspontját pénteken két futamgyőzelem jelentette számukra.    


„Nem is lehetne olyan forgatókönyvet írni, amely ellentétesebb volna, mint a mi hétvégi teljesítményünk” – mondja Paddon. „Pályafutásunk egyik legjobb eredménye után a másik végletet is átéltük. Nem is tudom ezt elhinni. A pénteki problémákat már régen magunk mögött hagytuk, miközben elkezdtünk egyre jobb teljesítményt nyújtani. Nem sok mindent tudtunk tenni a jobb pozíciónkért, de szerettünk volna jó ritmust kialakítani. Nem igazán éreztem az autót a vasárnapi szakaszokon és ezt tetézte a Power Stage szakasz kormányproblémája. Beküzdöttük magunkat a célba, de a hatodik helyezés nem éppen az, amire számítottunk.”  


Sordo képtelen volt ledolgozni a hatalmas 11 perces hátrányát, amelyet a harmadik szakaszon eltört kormányrúd hibája miatt szenvedett el még pénteken. Szombaton elsőként indulva és a vasárnapi szakaszokon nyújtott teljesítménye után a spanyol páros nem is tudta behozni az autót a szervizbe, miután egy defekt tovább fokozta nehézségeiket. 


„Ez egy rettenetes hétvége volt számunkra” – mondja Sordo. „A rali számunkra majdnem akkor véget ért, amikor elkezdődött. Ha ennyi időt elvesztesz mindjárt a verseny kezdetén, ahogy mi is, szinte képtelenség azt visszanyerni. Csak arra tudtunk gondolni, hogy épségben be tudjuk vinni az autót a célba, de még ez is nehézségekbe ütközött. Az El Condo szakasz elején szerzett defekt igazán jól jellemzi az egész hétvégénket. Hihetetlen szerencsétlenség és szégyen, mivel éreztem, hogy az autó jobbra érdemes. Ezt gyorsan el kell felejtenünk és Portugáliára kell koncentrálnunk.”    


A Hyundai Motorsport büszke arra, hogy részese lehetett a WRC egyik legszorosabb befutójának. Argentína ezzel az első olyan raliversennyé vált, ahol kétszeres győzelem és a Power Stage győzelem annyira szoros volt, mint 2016-ban. Ezzel az eredménnyel a csapat megerősítette második helyezését a konstruktőri világbajnokságban.  


„Milyen hihetetlen befejezése ez egy izgalmas versenynek!” – mondta Michel Nandan csapatfőnök. „Gratulálunk Thierrynek és Nicolasnak a győzelmükhöz, amire hosszú ideig emlékezni fognak, de Elfynnek és az M-Sportnak is ezért a hihetetlen küzdelemhez. 360 km után ilyen kis előnnyel nyerni igen figyelemre méltó eredmény és nem meglepetés, hogy ennyire szoros lett a befutó. Argentína egy kemény rali és tudtuk, hogy nehéz lesz ezekkel az új autókkal az első itteni versenyen. Mindhárom autóra jutottak problémák és szerencsétlenségek is, de ez néha a küzdelem kérdése is. Paddon és Sordo Power Stage szakasza valóban drámai volt, ami jellemezte egész versenyüket. Rengeteg leckét kaptunk ezen a ralin, amit a Hyundai i20 Coupe WRC fejlesztéséhez fogunk hasznosítani. Most viszont egy nagyon fontos győzelmet ünneplünk. Nagyon boldogok vagyunk, hogy idén mi lehetünk az első olyan csapat, amely két versenyt is megnyerhetett – és reméljük, még többet is elérhetünk.”   


Forrás: rallye-info.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei