Visszanyerték elsőségüket a Hyundai modellek Koreában


Az idei év első négy hónapjának adatai alapján sikeres volt a Hyundai megújulási hadjárata, így a tradicionális listavezetők visszaszerezték elsőségüket a koreai autópiacon. 

A Hyundai csoport modelljei az idei év első négy hónapjában vezették az eladási statisztikákat Dél-Koreában, ahol a Hyundai Elantra, a Sonata és a Kia Picanto saját kategóriájában verhetetlennek látszik.  A Picantoból összesen 23 478 darab kelt el idén január és április között, miközben a rivális Chevrolet Sparkból a tavalyinál csaknem 40 százalékkal kevesebb, 16 ezer példány talált gazdára. 

Iparági szakértők szerint habár a Picanto egyértelműen vezeti a listát, a típus eladásai tavalyról 2,2 százalékot visszaestek. A Kia hazai piacán hat év után idén januárban mutatta be a Morning néven forgalmazott Picanto legújabb generációját abban a reményben, hogy visszaszerezhetik a Sparktól tavaly elfoglalt első helyét. 


A kompakt limuzinok között 27 682 darabos eladásával egyértelműen a Hyundai Elantra az első helyezett, amellyel könnyedén maga mögé utasította a GM Korea Chevrolet Cruze modelljét. Mindazonáltal az Elantra eredménye még így is 11,7 százalékkal elmarad a tavalyi darabszámoktól.  A kilenc év után idén januárban bevezetet új Chevrolet Cruze március közepétől kicsit ráerősített és csak áprilisban 1 518 példányban kelt el, a helyi piacon Avante néven forgalmazott Elantrából viszont ugyanekkor 8 265 darabot sikerül értékesíteni. 

A Hyundai középkategóriás Sonata modelljének sikerült megőriznie elsőségét a Renault SM6 és a Chevrolet Malibu előtt, amelyek eladásai lassabban emelkedtek. A Hyundai január és április között 25 142 Sonatát adott el, míg SM6-ból 16 227 darab, Malibuból pedig 13 309 példány talált gazdára. 


A márciusban bevezetett ráncfelvarrott Sonata az új Kia Rioval együtt megőrizte eladási lendületét, míg az Renault-Samsung SM6-osának eladásai 18,5 százalékot, a GM Korea Chevrolet Cruze modelljének eladásai pedig 21 százalékot zuhantak áprilisban, amelynek hátterében egyértelműen az új Sonata bevezetése áll.  Éves viszonyításban a Sonata azonban már nem ilyen jól áll, hiszen az eladási volumene 7,7 százalékot esett tavalyról, miközben az SM6 és a Malibu is növelte eladásait. 

Forrás: yonhapnews.co.kr

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei