A Hyundai szerint nem időszerű az villanyhajtás a WRC-ben


Michel Nandan, a Hyundai Motorsport csapatfőnöke nem hiszi, hogy hamarosan elektromos vagy hibridhajtás jelenne meg a raliban, a jövő év inkább a légellenállás csökkentéséről szól majd.  

A rali és az elektromobilitás eddig nem talált egymásra: miközben a pályaversenyek számos versenyágában már rég hibrid és elektromos meghajtási rendszerek is megjelentek, a rali-világbajnokság (WRC) továbbra is a hagyományos benzinmotorokra hagyatkozik.  A rali a maga hosszú versenyszakaszaival és változatos körülményeivel nem igazán alkalmas az elektromos játékszereknek. A Hyundai csapatfőnöke szerint ez még egy ideig biztosan így is marad.   

„Korai lenne még bevezetni a hibrid- vagy elektromos hajtást a ralisportba, már csak a biztonsági okokból is” – mondja Michel Nandan. „Nyilvános útszakaszokon, változatos talajokon versenyzünk 400 kilométereken át. Ez most még problémát jelentene.”


Középtávon azonban ő sem zárja ki, hogy a raliban is feltűnhetnek olyan üstökösök, akik főként a szűk kanyarokban az elektromotorok hatalmas nyomatékára támaszkodnának.”A technológia nagyon gyorsan fejlődik.” Ám rögtön arra is figyelmeztetett, hogy a ralisport lényegesen drágább lesz, ha a sportág a hibridtechnológia felé nyit.

Addig azonban még számos szokványos fejlesztést hajtanak végre a Hyundai i20 Coupe WRC modellen. Ezek kevésbé érintik az 1,6 literes turbómotort, amely Nandan szerint a mostani állapotában is érettnek mondható.  A Hyundai Motorsportnak sokkal inkább más területeken kell még fejlődnie: „Sokkal többet kell foglalkoznunk a tapadással és a vezethetőséggel. Talán a légellenálláson kellene még többet dolgozni.” 


A légellenállási szabályozás ugyanis hátrányosan érintette a csapatot:”A fejlesztéseinket a tervezett szabályozás szerint végeztük el, amit azonban az utolsó pillanatban módosítottak.  Nem akartunk mindent eldobni és újra a szélcsatornába vonulni. Emiatt tudtuk, hogy hátrányba kerültünk. Eben a kérdésben valószínűleg a Toyota a legjobb, a Ford és a Citroen pedig ugyanolyan rosszul áll. Ezen a területen biztosan dolgozni fogunk még” – mondja Nandan, de abban is biztos, hogy a konkurencia sem alszik.

Az aerodinamikai nehézségek ellenére a Hyundai pilóták idén már kilenc alkalommal állhattak fel a dobogó valamelyik fokára, Thierry Neuville háromszor tudott győzni a 2017-es szezonban. Az idény utolsó három versenyére pedig sikerült megnyerniük Andreas Mikkelsent is, akivel már 2018-ra terveznek. 

Forrás: sport1.de

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei