Újabb lépést tett a Hyundai az önvezető autók irányába


A Hyundai Motor szándéknyilatkozatot írt alá az izraeli székhelyű Technion technológiai intézettel, amely szerint a két fél közösen fejleszti az autonóm járművekhez szükséges mesterséges intelligenciát igénylő technológiákat.

A Hyundai Motor és a Techion vállalat együttműködésének részeként a koreai fél azt is vállalata, hogy a közös munka mellett támogatják az ország technológiai startup vállalkozásait is, amelyek ötleteik integrálásával új piaci platformot hoznak létre az innovatív mobilitás érdekében.  A kezdeményezéshez a Koreai Tudományos és Technológiai Intézet is csatlakozott.  


A vállalat az újabb izraeli partnerszövetségével ismételten elismerte a közel-keleti ország erősségét az innovatív technológiai vállalatok és startup cégek terén. A számos globális autógyártó számára vezetéstámogató rendszereket fejlesztő és gyártó Mobileye vállalat szintén izraeli technológiai vállalat, amelyet idén márciusban 15,3 milliárd dollárért vásárolt fel az amerikai Intel.

Eui-sun Chung, a Hyundai Motor alelnöke és örököse a vállalat szerint kiemelt figyelmet fordít az izraeli sturtup vállalatoknak. Májusban személyesen utazott Izraelbe, hogy ott a Mobileye vezetésével közösen üzleti lehetőségek után kutasson. A Technion vállalattal most kötött megállapodás is Chung ötletéből fakadt.


Az Albert Einsteint is magába foglaló tudósok által 1912-ben megalapított Techion vezető szerepet tölt be Izraelben a kreatív ötletek felkarolásában és a vállalatok támogatásával. A Techion diplomásainak több mint 60 százaléka valamilyen startup cégnél dolgozik és az izraeli vállalatok vezetőinek több mint fele ezen a főiskolán végzett.  

„Izrael ugyan nem gyárt autókat, viszont az ország induló cégei hatalmas érdeklődést mutatnak az autók legfontosabb alkotóelemei és az önjáró és összekapcsolt autók megoldásai iránt” – mondta a Hyundai egyik képviselője. „A háromoldalú konzorcium által nemcsak az ipari innovációt vezető jövőbeli technológiákat tudjuk biztosítani, de új lendületet adhatunk a vállalat növekedésének.”   

Forrás: koreaherald.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei