Máris második a Hyundai a környezetbarát autógyártók között


A Hyundai eredetileg 2020-ra akart a második legnagyobb környezetbarát autógyártóvá válni, ám az eladási adatok alapján ez már az idei év első felében sikerült nekik. 

A londoni székhelyű IHS Markit piackutató cég szerint a Hyundai Motor és a Kia Motors együttesen 102 480 környezetbarát autót értékesített világszerte az idei év első felében, amiben elektromos,plug-in hibrid és hibrid meghajtású járművek is beletartoznak. Tavaly ezzel szemben csupán 45 324 ilyen járművet értékesítettek, mostanra viszont már lassan elérték a 107 822 darabos tavalyi teljes eladási számukat. 

A két koreai autógyártó 2017 első félévében 9 936 elektromos autót adott el, ami 151,7 százalékkal magasabb, mint a tavaly ugyanekkorra eladott 3 948 darab. Emellett 136,5 százalékos növekedéssel elkelt 1 792 plug-in hibrid is, míg a sima hibridekből 90 659 darabot értékesítve 123,7 százalékos növekedéstértek el a tavaly eladott 40 518 autóhoz képest. Amíg a koreai kettős a 2015-ös évet a stabilan növekvő piacnak köszönhetően már a negyedik helyen zárta, tavaly már a harmadik helyen álltak,az idei év első felére pedig már a második helyre ugrottak fel.     


A japán Toyota Motor 598 136 környezetbarát járműeladásával magasan vezeti a listát, míg a Honda 80 780 autóval a harmadik helyre csúszott vissza. A koreai autógyártó idei teljesítményét főként az elektromos járművek értékesítése dobta meg.   

„A környezetbarát járművek eladásait még mindig egyértelműen a hibridek vezetik” – mondta a Hyundai egyik képviselője. „Néhány fejlett gazdaságtól eltekintve az elektromos járművekhez globális szinten nincs még meg a megfelelő infrastruktúra. Emiatt  a hibridek értékesítése kulcsfontosságú szerepet játszik a környezetbarát autópiacon. A Hyundai Motor és a Kia Motors is diverzifikáltan van jelen ezen a piacon. Különösen a Hyundai Ioniq hibridet, a Kia Niro hibrid crossovert és a Hyundai Sonata hibridváltozatát fogadták jól a külföldi piacokon idén.” 


A Hyundai csoport közleménye szerint környezetbarát járműpalettája jövőre egy vadonatúj üzemanyagcellás modellel bővül.  Az augusztusban már előzetesen bemutatott új generációs üzemanyagcellás Hyundai modell a legújabb elektronikai és üzemanyagcellás technológiával kerül majd a szalonokba, amelyekkel együtt a jelenlegi Tucson Fuel Cell modellnél jóval fejlettebb hajtáslánc is bemutatkozik majd.   

Az új üzemanyagcellás modell egy feltöltéssel akár 580 kilométert is képes lesz megtenni, miközben a mostani Tucsonnál 20 százalékkal nagyobb, 163 lóerő leadására lesz képes.  Az új autó különösen tartós alkotóelemeinek köszönhetően képes akár mínusz 30 fokban is elindulni,miközben a tartósságot a Hyundai 10 év vagy 160 ezer kilométeres garanciája biztosítja. 

Forrás: koreatimes.co.kr

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei