Nem Atos lesz a Hyundai új indiai kisautója


Habár pro és kontra az elmúlt időszakban számos pletyka megjelent a témában, a Hyundai marketingvezetője most hivatalosan cáfolta, hogy a Hyundai jövőre érkező új kisautója Atos, illetve Santro néven jelenik meg.

A Hyundai Verna augusztusi bemutatóján a vállalat indiai képviselői megerősítették azt a pletykát, amely szerint egy olyan új kisautón dolgoznak, amely 2018 második felében jelenik meg a kínálatban. Miközben számos korábbi értesülés szerint az új autó újra felvenné az Indában legendássá vált Santo (exportpiacokon Atos) nevet, Puneet Anand, a Hyundai Motor India marketingvezetője egy interjúban kijelentette, hogy ez nem így lesz. 

A pletykák azonban egyáltalán nem alaptalanok voltak, hiszen kezdetben  tényleg úgy tervezték,visszatérnek a Santro elnevezéshez.  Később azonban inkább úgy határoztak, a Santro elnevezés mégsem felel meg a Hyundai jelenlegi névadási struktúrájához, ezért elvetették az ötletet. 


Az új kisautó méretei tekintve nagyobb és szélesebb is lesz, mint a Santro eredeti változata, így mind az utasok, mind a csomagok számára nagyobb hely áll majd rendelkezésre. Az autó motorját a Grand i10-ből emelik majd át,amely 1.2 literes lesz. Ehhez az erőforráshoz viszont egy vadonatúj AMT robotizált váltót társítanak majd, amelyet a Hyundai házon belül fejlesztett ki és az új kisautó lesz az első olyan modell, amely megkaphatja ezt a technológiát.  

Az állítólag crossoveres stílusjegyeket is felvonultató  új Hyundai kisautót valahol az Eon és a Grand i10 közé ékelik majd be a kínálatba és olyan modellekkel veszi majd fel a harcot,mint a Tata Tiago vagy a nálunk is forgalmazott Maruti Celerio

Forrás: indianautosblog.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei