Kínában debütál a Hyundai i30 TCR versenyautó


A Hyundai Motorsport első versenypályára tervezett autója már idén legalább két versenyen is indul azzal a szándékkal, hogy az i30 N TCR modell részt vegyen a nemzetközi TCR versenysorozat hátralévő futamain. 

A tervek szerint két darab i30 N TCR modell verseng majd a bajnokság utolsó két futamán, a kínai Csöcsiang pályán október 7. és 8. között kezdődően. Az eseményeken a BRC Racing csapata vesz részt, amely a Hyundai Motorsport mérnökeivel és technikusaival együtt dolgozott az autó tesztelése során. 


A versenyhétvégék fontos lehetőséget adnak arra, hogy az i30 N TCR versenyautók mire is képesek a versenytársakkal szemben, főként azért, mert a reménybeli vásárlók már megkezdték a felkészülést a következő 2018-as szezonra. Ugyan a csapat a TCR nemzetközi szabályrendszere szerint vesz részt a küzdelemben, az események arra is lehetőséget is adnak a csapatoknak, hogy folytassák az i30 N TCR fejlesztését. A mérnökök kideríthetik, hogy az autó hogyan reagál a versenykörülményekre , a pálya változatosságára és a TCR bajnokságokra jellemző szoros csomagokra. 


Gabriele Tarquini, aki a projekt vezető testpilótája volt, most munkáját az i30 N TCR kormánya mögött folytatja és versenyzőként mindkét eseményen rajthoz áll majd. Az olasz versenyző túraautó-pilótaként gyári csapatoknál eltöltött több mint két évtizedes tapasztalatával számos bajnokságot nyert már meg elsőkerék-meghajtású járművek volánjánál. Tarquini karrierje során pilótaként pedig a brit, európai és a túraautó-világbajnokságban is bajnok lett.


A tesztelési időszakban az olasz pilóta szakértelme felbecsülhetetlen értékűnek bizonyult, ahogyan az i30 N TCR fejlesztése előrehaladt. Azzal, hogy most ő vezeti majd a Hyundai i30 N TCR versenyautót,felhasználhatja az autó fejlesztése közben megszerzett tapasztalatait is. 


A második i30 N TCR modellt Alain Menu vezeti a nemzetközi versenyeken. A svájci versenyző1992-ben debütált a túraautók világában, majd versenypilótaként 20 éves karriert futott be, amelynek során két gyártóval is megnyerte a brit túraautó-bajnokságot. Ezzel még több tapasztalatot és szakértelmet hoz a csapat számára   


A második, nagy tapasztalattal rendelkező versenyzővel a csapat tovább tudja fejleszteni a versenyautó beállításait, miközben a Hyundai Motorsport az év utolsó részében arra koncentrál, hogy mielőbb, legkorábban december elején leszállítsa az autó első példányait ügyfeleinek


„Első versenypályára tervezetautóként az i30 N TCR jelentősmérföldkövet jelent a Hyundai Motorsport életében” – mondta Michel Nandan csapatfőnök. „A Vásárlói versenyrészleg a kihívások ellenére a szabályoknak megfelelő erős csomagot hozott létre, amely a fejlesztési munkák során csak még jobbá válhat a versenyek alatt. A bemutatkozás éppen ezért a projekt egyik nagy pillanata lesz. Kínában a TCR Ázsival együtt ideális hely lesz arra, hogy a csapatoknak és a pilótáknak megmutassuk az i30 N TCR-ben rejlő lehetőségeket. Az autók kinézete közel ál az utcai N modellekhez, így a jó eredmények nemcsak a versenyautókat, de az utcai modelleket is jó hírbe hozzák.” 


„Az i30 N TCR versenyautók megjelenése a TCR versenysorozat utolsó két futamán nyilvánvalóan fontos pillanata a Hyundai Motorsport Vásárlói Versenyrészlegének összes munkatársa életében” – tette hozzá Andrea Adamo, a Vásárlói Versenyrészleg vezetője. „A kínai verseny az év egy kritikus időszakában kerül megrendezésre, amikor a csapatok és a pilóták megkezdik 2018-as kampányukat.  Azzal, hogy megmutathatjuk nekik az i30 N TCR legjobb képességeit, hatalmas lehetőséget kapunk. Emellett a versenyek esélyt adnak arra is, hogy folytassuk a fejlesztési munkát. Alalin Menu belépésével nemcsak megduplázódnak a mérnökök felé érkező visszajelzések, de megtapasztalhatjuk azt is, hogyan viselkedik az autó verseny közben és ezzel még jobb csomagot állíthatunk össze ügyfeleink számára.” 

Forrás: motorsport.hyundai.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei