Két új modellt mutatott be a Hyundai Kínában


A Hyundai Motor a Csengdu Nemzetközi Autószalonon mutatta be vadonatúj Reina limuzinját, amely mellett a kívül-belül megújult ix25 is itt tartotta premierjét. 

A Hyundai összesen hétféle felszereltségben fogja kínálni az alapvetően a korábbi Verna generációra épülő Reina modellt. A folyékony Szobrászat legújabb formanyelvéhez igazodó új modell 4 300 mm hosszú, 1 705 mm széles és 1 460 mm magas, miközben a tengelytáv 2  570 mm. A Reina elég ügyetlenül sikerült hátsójába 475 literes csomagteret alakítottak ki. Az autó mozgatásáról egyetlen 1,4 literes, 94 lóerős benzinmotor gondoskodhat, a váltó pedig ötfokozatú manuális vagy négyfokozatú hagyományos automata lehet. 


A Hyundai új Reina modelljének belső kialakítása sem teljesen azonosul a Hyundai legfrissebb építészeti stílusával, így pl. kiemelkedő rádiópultot hiába is keresünk, a nagyméretű érintőkijelzős multimédia egység a felül kialakított szellőzőrostélyok alá került beépítésre. Ennek ellenére az új modellben olyan modern és látványos felszerelések találhatóak, mint a napfénytető, motorleállító rendszer, 14 colos alufelnik, 8 colos HD érintőképernyős multimédiás rendszer navigációval, Apple CarPlay és Baidu CarLife alkalmazásokkal, stb. Ezekkel együtt az új modell listaára várhatóan 50 és 80 ezer jüan között lesz majd Kínában.


A Reinával együtt megújult a 2014 óta gyártásban lévő ix25 kisterepjáró is, amelyet később Creta néven Indiában, Oroszországban és Brazíliában is gyártani kezdtek. Ez utóbbi azért is lóg ki egy kissé a sorból, mert ott már egy olyan módosított, ráncfelvarrott változat került gyártásba, amely jelentős mértékben hasonlít a Kínában most debütált változatra. 


Ennek megfelelően jelentősen átalakult az autó külső megjelenése, elöl új a kaszkád mintát nélkülöző hűtőmaszk és az immár LED nélküli lámpák alatti lökhárító, amelyekben egészen más formájú, LED nappali menetfények és ködfényszórók kaptak helyet.  Az alsó rész ugyan továbbra is matt fekete bevonatot visel, felette azonban gazdagon találunk krómozott éleket. Hátul szintén újak a lámpatestek és a lökhárító, amely alatt kettős kipufogó-kivezetés jelent meg.


Annak ellenére, hogy első ránézésre az új ix25 teljesen úgy néz ki, mint a Brazíliában korábban már gyártásba vett Creta, vannak apró eltérések. A brazil kivitelben a nappali fény továbbra is a fényszórókban kapott helyet, így az első lökhárító kialakítása is eltérő képet mutat. Ugyanígy a hátsó lökhárító is más, főként a hátsó ködlámpafészek környékén. 


A képek alapján az ix25 belső terében nem történt lényegi változás, talán a kormánykerék formája némileg újdonság lehet. Az egyhangú fekete kárpitozást vörös légbeömlő-keretek és piros cérnával varrt bőrbevonatú felületek igyekeznek megtörni. A motortérben viszont lényeges változások történtek, hiszen az 1.6-os alapmotor mellett eddig választható 2.0 literes szívóbenzines helyére egy modern 1.4-es T-GDI erőforrás került 130 lóerős teljesítménnyel. 

Forrás: indianautosblog.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei