Genfben debütál a Hyundai új villanyautója


A Hyundai Motor jövő év márciusában, a Genfi Autószalonon tervezi bemutatni a Kona kiskategóriás terepjárójának tisztán elektromos változatát.

A Hyundai Motor a Frankfurti Autószalonon mutatta be Európának a vadonatúj Kona kisterepjáró modelljét és azt is bejelentettek, hogy jövőre érkezik a modell teljesen elektromos változata. Erről a Hyundai Motor Europe alelnöke, Thomas A. Schmid annyit árult el, hogy az elektronos hajtáslánc egészen más, mint ami a már kapható Ioniqban található, ráadásul az akkumulátor is erősebb lesz.


Hyung Cheong Kim, a Hyundai Motor Europe elnöke a Frankfurti Autószalon sajtótájékoztatóján azt is elmondta, 2020-ra a Hyundai termékpalettáján 15 környezetbarát modell lesz, amelyben tisztán elektromos, hibrid   plug-in hibrid és üzemanyagcellás autók egyaránt megtalálhatóak lesznek. A vezető szerint ebből a 15 modellből 10 Európában is elérhető lesz. Kim azt is hozzátette, az elektronizáció újabb lépcsőfokaként a vállalat jövő év tavaszán mutatja -be új üzemanyagcellás autóját, amelynek hatótávja eléri a 800 kilométert.

A Hyundai Motor múlt hónapban jelentette be, hogy az elektromos járműveket helyezi termékstratégiájának középpontjába és ezzel együtt egy dedikált villanyautó-platformot is fejlesztenek. Ez lehetővé teszi a vállalat számára, hogy különböző nagyobb hatótávú modelleket termeljenek. A jövő év első felében érkező Kona Electric hatótávja a hírek szerint eléri a 390 kilométert. 


A Hyundai testvérmárkája, a Kia Motors szintén Frankfurtban mutatta be Stonic kisterepjáróját, amelyből azonban nem terveznek elektromos vagy hibridverziót bemutatni. Michael Cole, a márka európai részlegének vezetője elmondta, hogy a Kia jelenleg a Soul elektromos és a Niro kiskompakt crossover hibridváltozatával van jelen a környezetbarát járművek piacán. 

Forrás: autonews.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei