Világelső lehetne a Hyundai az FCA csoporttal


Piaci pletykák szerint a Hyundai csoport szándékában áll megvásárolni a Fiat-Chrysler csoportot (FCA), amellyel együtt a vállalat rögtön a világ legnagyobb autógyártójává válna. 

A gyártó vehemens tagadása ellenére koreai piaci értesülések szerint a Hyundai Motor érdeklődik a Fiat-Chrysler Automobiles, azaz az FCA csoport megvásárlása iránt. Amennyiben ez valóban megtörténne és létrejönne az ügylet, egy helyi elemző szerint ez egyben azt is jelentené, hogy Dél-Korea legnagyobb autógyártója hatalmas ugrással a világ legnagyobb autóvállalatává nőné ki magát.   

Jae-il Lee, az Eugene Investments & Securities autóipari elemzője legújabb jelentésében leszögezte, hogy a Hyundai Motor a felvásárlással együtt járó kiterjesztett portfoliónak köszönhetően hatalmas előnyhöz jutna és a mostaninál jóval nagyobb vásárlói érdeklődésre számíthatna az FCA amerikai és európai márkái által. 

Szerinte a koreai autógyártó és az FCA csoport összes eladásainak köszönhetően az összefonódást követően a tavalyi 11,5 millió darabos eredményével a Hyundai csoport értékesítési volumenben azonnal világelsővé válna. „A Hyundai ugyan tagadja a felvásárlást, de ennek szükségessége most nagyobb, mint valaha, tekintettel a kínai és az amerikai piacon mutatott gyengélkedésekre. A kínai Great Wall már állítólag bejelentkezett a Chrysler tulajdonában lévő Jeep márkára és lehetséges vevőként a Hyundai neve is felmerült.” – állítja Lee.


Az FCA csoport egy olyan multinacionális autógyártó, amely évente 4,16 millió autót értékesít világszerte. Olyan márkák vannak a birtokában, mint a Fiat, a Chrysler, a Jeep, a Maserati és az Alfa Romeo. Az olasz irányítás alatt álló csoport korábban bejelentette, hogy tárgyalásokat folytat a General Motors-szal és a Volkswagen csoporttal, ám végül mindkét márka hivatalosan visszalépett az ügylettől.  

Lee számításai szerint az FCA csoport felvásárlása a Maseratival és a Magnetti Marelli alkatrészgyártóval együtt nagyjából 10 milliárd dollárba kerülne, míg anélkül ennek értéke elérné az 5 milliárd dollárt. Egy másik elemző, az Eugene Investment & Securities szerint a Hyundai csoport bőven megengedhetné magának ezt az összeget és a felvásárlás jelentős költségcsökkentést jelenthetne a közös járműfejlesztés, illetve gyártásmegosztás terén.

A Hyundai hiányos modellpalettája rögtön spekulációknak adott alapot, hiszen az FCA csoport számos olyan tradicionális terepjárómárkákat is magában foglal, mint a Jeep, vagy a Dodge, illetve a platós kisteherautókat készítő Ram. Számos szakértő szerint az ügylet mindkét fél számára jelentős előnyöket hordozna. Ám egy magát megnevezni nem kívánó bennfentes úgy nyilatkozott: „a Hyundai több problémával szembesülhet, ha egészében át kívánja venni az FCA csoportot. a Fiat leginkább kisautókat készít, amelyek ugyanabban a kategóriában versengenek, mint a Hyundai és a Kia A, B és C szegmensű termékei.”


A Hyundai hivatalos álláspontja szerint nem érdeklődik az FCA csoport felvásárlása iránt, mivel utóbbi vállalat nem elég felkészült az önvezető járműtechnológia, az elektromos autók és hasonlók területén. A Hyundai Motor Group alelnöke, Eui-sun Chung kijelentette, hogy az információtechnológia terén működő vállalatokkal folytatott együttműködéseket keres, valamint a tradicionális vállalatok helyett a környezetbarát technológiát fejlesztő vállalatok iránt érdeklődik. A Hyundai azt is megemlítette, hogy a mennyiségi világelsőség számára értéktelen, ehelyett inkább a minőségre koncentrálnak. 

Forrás: koreaherald.combusinesskorea.co.kr

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei