Első képek az új Hyundai Veloster belső teréről


A Hyundai Veloster készülő második generációja már számos alkalommal mutatkozott országutakon és versenypályákon, most viszont első alkalommal tárult fel az izgalmas autó utastere.

A novemberre előirányzott hivatalos bemutató előtt intenzíven folynak a Hyundai különleges kupéjának, a Veloster különböző változatainak tesztelései. Tudjuk már,hogy a  különc 2+1 ajtós megoldását továbbra is megtartó sportkupé készül hagyományos,Turbo és felpaprikázott N változatban is, a belső teréről azonban még nem sikerült kémfotót készíteni.  Eddig.


Most azonban ez is megtörtént, az egyik kémfotósnak egy óvatlan pillanatban sikerült közel kerülnie az éppen tesztelés alatt lévő új Velosterhez, így megtudhattuk, milyen belső formai megoldások jellemzik majd az új modellt. A műszerfalat ugyanis nem takarták be, csupán a zebramintás ragasztócsíkok árulkodnak arról, hogy nem egy végleges változatot látunk.  


A fotók alapján megállapítható, hogy a Veloster műszerfala a többi Hyundainál jóval vezetőorientáltabb lesz. A középkonzol enyhén a sofőr felé fordul, amely így kissé aszimmetrikusan a vezetőre fókuszál. A középkonzol tetejére helyezett érintőkijelző ugyan itt is kiemelkedik a műszerfal felső síkjából, ám mégis jobban integrálták, mint ahogyan az i30-ban sikerült. Az autó sportosságát hangsúlyozva a légbeömlők ezúttal nem az érintőkijelző alatt, hanem annak két oldalán kaptak helyet.  

A fotókon valószínűleg egy jövendőbeli Veloster Turbo látható, amit lehetséges, hogy a jövőben Veloster Sportra neveznek át, és ezzel jobban illeszkedve az amerikai Elantránál használt típuskörhöz. Az autó kormánykerekét bőrrel vonták be, alsó felén pedig ugyanúgy fémes betétet kapott, mint az i30, csak itt az Elantra Sporthoz hasonlóan van egy vörös csík is. A váltókaron megismétlődik ez a vörös szín, ami utal az autó sportosabb karakterére, bár az ülések nem annyira formázottak, ráadásul ezeken már nem lehet vörös betétet vagy varrást felfedezni. Könnyen lehet, hogy az ilyenkor szokásos módon a tesztre különböző modellek konfigurációit állítják össze és ezért ez az egyveleg. 


A végleges változatokra és a széria belső kialakításra azonban novemberig várnunk kell. Akkor tudhatjuk majd meg, hogy a régi 1.6-os helyett milyen motor kerül a Veloster alapváltozatába,míg a Turbo kivitelben valószínűleg az eddigi 1.6-os 201 (186) lóerős motor dolgozik majd tovább.  A csúcsmodellt jelentő Veloster N változatába az i30 N-ből emelhetik át a 275 lóerős 2.0 literes T-GDI motort, amely emellett a többiektől némileg eltérő, agresszívabb külsőt, köztük egy hatalmas hátsó szárnyat kap majd.

Forrás: autoblog.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei