Mégsem gyárt elektromos autókat a Hyundai Oroszországban


A Hyundai Motor helyi képviseletének egyik tisztviselője most cáfolta, hogy a Hyundai elektromos autók gyártását tervezné Oroszországban. 

Néhány hete röppent fel a hír, amely szerint az orosz Szentpétervár önkormányzata egy koreai küldöttséggel arról tárgyalt, hogy a város egy közös vállalatot létesítene a Hyundai oroszországi üzemével és ennek keretében megindulhatna az elektromos autók gyártása a vállalat helyi üzemegységében.

„Városunk nagyon jó kapcsolatot ápol a Koreai Köztársaság városaival. A kereskedelmi forgalom értéke tavaly elérte az 1,8 milliárd dollárt. Városunkban a koreai vállalatok közvetlenül már 448 millió dollárt fektettek be közvetlenül” – mondta korábban Georgíj Poltavcsenko, a város polgármestere. Maxim Meikszin, a város iparpolitikai és innovációs bizottságának elnöke azt is hozzátette, a Hyundai jelenleg is fontolgatja szentpétervári üzemének kapacitásbővítését, és az erről készülőtanulmány egyik témaköre az elektromos autók gyártásának megindítása.


Most azonban ezt a Hyundai Motor CIS vállalat helyi képviselője, Alekszej Kalicsev egyértelműen cáfolta, mondván a Hyundai rövidebb távon biztosan nem tervezi, hogy elektromos autókat készítsen a szentpétervári üzemében. „Még egyértelműen túl korai felvetni az elektromos Hyundai modellek oroszországi gyártásának témakörét, viszont valóban tanulmányt készítünk a piacról és az elektromos járművek fejlődéséről, mivel itt van az Ioniq modellünk, amely rangot vívott ki az elektromos és a hibrid járművek között” – mondja Kalicsev.  

„Tanulmányozzuk a piacot és az abban rejlő lehetőségeket, de összefoglalva elég biztosan kijelenthető, hogy az elektromos autók oroszországi gyártása még távolinak tekinthető” – összegezte Kalicsev, aki azt is elmondta, ugyan a következő egy-két évben nem számítanak az elektromos autók iránti kereslet oroszországi fellendülésére, a globális trend azonban egyértelműen ebbe az irányba mozdult el, amit idővel a világgazdaságban fontos szerepet betöltő Oroszország is követni fog. 

Forrás: riasv.ru

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei