Januártól Kínában is gyárt hibridet a Hyundai


A Hyundai Motor bejelentette, hogy jövőre a vállalat kínai üzemében megkezdik a Sonata hibridváltozatának gyártását.

A Hyundai Motor 2016 januárjától megkezdi az LF Sonata hibridváltozatának sorozatgyártását kínai partnere, a Beijing-Hyundai közös vállalatának 2-es számú összeszerelő üzemében. Habár a vállalat Kínába, az Egyesült Államokba és a Közel-Keletre is szállítja hibridmodelljeit, ez lesz az első olyan alkalom, amikor külföldön gyártja is azokat.

A vállalat a tavalyi évtől kezdődően szállította a Sonata előző, YF generációjának hibridváltozatát Kínába, ám most a kínai kormányzat által kivetett igen magas 25 százalékos vámtarifák és az ehhez kapcsolódó alacsony értékesítési eredmények miatt döntöttek a helyi összeszerelés mellett. A Sonata Hybrid kb. 26 270 dolláros vételára ugyanis az adótartalom miatt 35 026 dollárra ugrott, amely miatt csupán 130 ilyen modellt sikerült eladni Kínában.


A Hyundai Motor a versenyképesség megőrzése és fokozása mellett szeretne minél inkább a kínai környezetbarát járművek ügyfélkörét is megcélozni, amely nagy növekedési lehetőségeket tartogat a jövőben. A hibridek, plug-in hibridek és elektromos modellek piaca a 2010-es 3 310 darabról 2014-re 70 800 darabra növekedett. A hatalmas méreteket öltött környezetszennyezés és szmog csökkentésére a kínai kormányzat olyan tervet dolgozott ki, amelynek célja, hogy 2030-ra tízmillió alternatív meghajtású jármű, köztük elektromos autó kerüljön az utakra.

„Azért, hogy lépést tartsunk a kínai kormányzat új meghajtásrendszerű járműtámogatási politikájával, terveink szerint megkezdjük hibridünk gyártását Kínában és aktívan fejlesztjük elektromos modellkínálatunkat az országban” – mondta Mong-koo Chung, a Hyundai csoport elnöke a kínai miniszterelnökkel, Li Keqjanggal folytatott megbeszélésén. Ezen tervek alapján elképzelhető, hogy a vállalat az LF Sonata Hybrid után Kínában is gyártani fogja azt az „AE” kódnév alatt fejlesztett környezetbarát modellt, amelyet jövő év elején kívánnak bemutatni Dél-Koreában. A kereskedelmi forgalomba várhatóan Ioniq néven megjelenő autó a világ első olyan környezetbarát modellje lesz, amely hibrid, plug-in hibrid és elektromos hajtáslánccal is készül majd.


Jelenleg a Toyota a Prius és Camry modellekkel a kínai hibridpiac éllovasának számít. A két modlelből idén szeptemberben 2 888 darab talált gazdára Kínában, ami 33 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A vállalat jelenleg Japánból és Tajvanról exportálja a Priust Kínába, de a vállalat hamarosan már ezt a modellt is Kínában gyártja majd. Annak érdekében, hogy a Hyundai pozíciót vívjon ki magának a kínai környezetbarát járműpiacon, a Toyota mellett meg kell harcolnia a helyi BYD vállalattal és a Teslával is.   

A Hyundai Motor várhatóan a hibrid után megkezdi a plug-in hibridváltozat gyártását is Kínában, mivel a kínai kormányzat jelenleg csak a konnektoros hibridek vásárlását támogatja.

Forrás: businesskorea.co.kr

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei