Továbbra is népszerű a Hyundai Elantra Amerikában


A Hyundai Motor bejelentette, hogy az Elantra modelljének eladásai minden eddiginél magasabb szintre emelkedtek az idei év első kilenc hónapjában.

A Hyundai Elantra amerikai változatának eladásai az autógyártó szerint 179 128 darabra emelkedtek az idei év januárja és szeptembere közötti időszakban. Ez pedig 4,2 százalékkal meghaladja az eddigi legjobb 2013-as évet, amikor összesen 171 933 Elantra talált gazdára az Egyesült Államokban.


A Hyundai szeptemberben mutatta be Dél-Koreában az először 1990-ben debütált Elantra legújabb, immár hatodik generációját. Az Amerikában egyelőre még nem árusított legfrissebb modellből az autógyártó szerint több mint 9 ezer darabot értékesítettek már a helyi piacán.  


A Hyundai amerikai szervezete várhatóan a Detroiti Autószalonon mutatja be az alabamai Montgomeryben összeszerelt Elantra legfrissebb változatát, amelyet követően az autó még 2016 első felében a szalonokba is kerül. A Hyundai szerint az új Elantra tovább erősíti a márkát és ugyanolyan magas példányszámot érhet el, mint a most árusított generáció.   

Forrás: koreaobserver.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei