A Hyundai termékkínálata 2023-ig - Környezetbarát modellek


A Hyundai Motor a jövőben is intenzív fejlesztésekkel igyekszik az autóipar egyik vezető vállalata maradni, így a következő években is számos újdonsággal igyekszik fenntartani az érdeklődést modelljei iránt.

Hibridek és konnektoros hibridek:

Hibridek között a kompakt kategóriában vadonatúj Hyundai képviselő érkezett 2016-ban. Az Ioniq hibrid mellett kapható elektromos változatban, amelyet 2017-től konnektoros hibrid is kiegészít.


Az Ioniq Koreában először hibridként volt elérhető 2016 elejétől, 1,6 literes benzines és 32 kW-os elektromos motorral, amelyet lítium-polimer akkucsomag táplál, illetve a hajtásban egy új hatfokozatú, duplakuplungos automata váltó is részt vesz. Ezzel az autó teljesítménye 141 lóerő és 265 Nm,


Az Ioniq Electric a koreai Jeju szigetén megrendezett környezetbarát autókiállításon mutatkozott be és a Hyundai szerint egy feltöltéssel a koreai ciklus szerint 191 km-t tud megtenni egy feltöltéssel. A 120 lóerős villanymotor 295 Nm maximális nyomatékot ad le, a lítium-poimer akkumulátor kapacitása 27 kWh. A Hyundai már tavaly bejelentette, hogy fejlesztés alatt van egy olyan Ioniq változat is, amely 300 kilométernél is nagyobb hatótávval rendelkezik. Ez várhatóan 2018-ban érkezhet.


A nagyobb, középkategóriás Sonata modellt főként az Egyesült Államok, Kanada, Dél-Korea és Kína piacai számára készítették.  A jelenlegi modell 2014 decemberében mutatkozott be Koreában, majd rögtön ezt követően, 2015 januárjában a Detroiti Autószalonon is kiállították. Ebben egy kétliteres GDI benzinmotor és egy 38 kW-os villanymotor kapott helyet, amely 156 lóerős és 205 Nm nyomatékot képes leadni.


A Hyundai történelmében először a Sonata Hybrid modellel fordult elő, hogy egy környezetbarát autó gyártását Koreán kívül is megkezdik, hiszen 2016 májusában Kínában, a Beijing-Hyundai üzemében is elindult a modell sorozatgyártása. A hibrid ráncfelvarrására az alapot jelentő Sonatával együtt valamikor 2017. közepén kerülhet sor, míg az új generációs 2020 elején már megérkezhet.


A Sonata plug-in hibrid változata 2015 januárjában, Detroitban tartotta világpremierjét. A Koreában 2015 júliusától kapható PHEV változat a Hybridnél ötször nagyobb, 9,8 kWh-s akkumulátorával akár 35 kilométert is képes megtenni elektromos üzemben és 2,5 óra alatt újratölthető. A ráncfelvarrott Sonata Hybrid 2018-ban érkezhet meg Amerikába, az új generáció pedig 2019-ben kerülhet sor.


A Grandeur előző nemzedékéből is létezett hibridváltozat, amelyet a koreai piacon 2013 decemberétől árultak. A 2,4 literes benzines motorral és 35 kW-os villanymotorral ellátott kifutó modellt várhatóan az év második negyedévében követi az új generációs hibrid. Ez viszont akár késhet is, hiszen a Grandeur alapváltozata annyira népszerű, hogy elképzelhető, hogy termelési kapacitásgondok miatt a környezetbarát változat bemutatásának elhalasztása mellett döntenek majd.  

Üzemanyagcellás modellek:


A Hyundai rendkívül büszke arra, hogy első tömeggyártóként 2013 februárjában megkezdte a Tucson/ix35 Fuel Cell üzemanyagcellás járművének sorozatgyártását. A vállalat eredeti tervei szerint ezer darab ilyen modellt kívántak gyártani. A Hyundai amerikai leányvállalata 2014-ben kezdte meg az autó forgalmazását Kaliforniában, de csak egy 36 havi lízingszerződéssel adta az autókat, amelyben a fizetett 499 dolláros havi díjban a korlátlan hidrogén üzemanyag is beletartozott. Később 2014 novemberétől már Kanadában is elérhető a Tucson Fuel Cell. .    


A Tucson üzemanyagcellás modell új generációjának bemutatása a Dél-Koreában megrendezésre kerülő 2018-as Téli Olimpia idején várható. A szakértők szerint ezen modell is nagyjából öt évig lesz forgalomban, így a 2020-ban esedékes ráncfelvarrást követően 2023-ban érkezhet a következő generáció.


Az új modell előzetese a 2014-es Genfi Autószalonon bemutatott Intrado tanulmány lehet, amelynek ultrakönnyű szerkezete mellett forradalmian új technológiát vonultatott fel. a következő generációs üzemanyagcellás hajtáslánc a jelenleginél jóval kompaktabb méretű és ezzel együtt könnyebb is, mint az ix35 Fuel Cellben.


Kompaktabb méretében ráadásul kevesebb platinára van szükség, miközben az akkumulátor nagyobb lesz, a villanymotor pedig kisebb, de erősebb. A Hyundai 2016 augusztusában azt is bejelentette, hogy az új generáció várhatóan feleannyiba sem fog kerülni, mint a mostani generáció, viszont hatótávja a mostani 415-ről 600 kilométerre bővül.

Forrás: just-auto.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei