Újabb kémfotókon az új Hyundai Veloster


Ismét sikerült a Hyundai Veloster készülő második generációjáról kémfotókat készíteni , amelyek ráadásul az eddigieknél is többet árulnak el az autó formavilágáról.

A Hyundai különleges kis sportautójának második nemzedékével eddig csak a jelenlegi modell karosszériájában, illetve homályos koreai kémfotókon találkozhattunk, amelyek legalább árulkodtak arról, hogy a Hyundai Motor valóban komolyan gondolja és ismét nekifut, hogy különleges modelljét sikeresebbé tegye.  


A mostani felvételek azonban jóval közelebb visznek bennünket ahhoz, hogy el tudjuk képzelni, hogyan is néz majd ki az új Veloster, amely a jelek szerint kevésbé lesz megosztó, mint a mostani nemzedék. A finom részletmegoldások ugyan most is takarásban vannak, ám egy dolgot nem akartak és nem is tudtak elrejteni: a Veloster megőrzi elődje különleges, utasoldali hátsó ajtaját.  


Az autó első kiképzése szintén takarásban marad, ám amennyiben a tervezők követik a Hyundai legújabb formatervezési irányzatát, akkor a frontrész nagyban hasonlíthat az új i30-hoz. Ezzel összefüggésben a fényszórók a mostani hátranyúló forma helyett szűkre szabott lesz, közöttük a széles hatszögletű hűtőmaszk már a prototípus takarásától is kitűnik, a maszk szélein pedig szinte garantáltan megjelenik majd az íves kaszkád, vagy vízesés motívum. 


A mostani Velosterhez hasonlóan az új modell tetőíve is lendületesen ereszkedik hátrafelé, amelynek végén egy kis légterelő és a jellegzetes kis hátsó ablak is megmaradt. A korábbi fotókon már álcázatlanul is megmutatott hátsó lámpák formaterve szintén elrugaszkodik a mostani kompaktabb lámpatesttől, az újban minden bizonnyal már alapként LED fényforrások világítanak majd. Legalul pedig megmaradt a kettős kivezetésű kipufogó, amely szintén a Veloster egyik jellegzetességévé vált. 


Habár az autó végig mozgásban volt, egy gyors felvételt sikerült készíteni a Veloster belső teréről is. Ezen ugyan nem sok minden lehet kivenni, annyit azonban mégis, hogy a műszerpult tetején ugyanolyan nagyméretű, "lebegő" érintőkijelző található, amilyet a mostanában bemutatott Grandeur, illetve új i30 modellekben is találhatunk.  


Az új Veloster motorkínálatában mindenképpen helyet kap a mostaniban is szolgáló 1,6-os turbófeltöltős T-GDI egység, amely 200 lóerő körüli teljesítményével és 265 Nm-es nyomatékával már a mostani Veloster Turbot is elegendő lendülettel ruházta fel. Emellett nem elképzelhetetlen, hogy olcsóbb alternatívaként továbbra is gyártásban marad a 130 lóerő körüli teljesítményű 1,6 literes szívóbenzines, bár ezt akár a jóval rugalmasabb, így sportosabb karakterű új 1,4 literes T-GDI-vel is pótolhatnák.


Ezeken túlmenően nagyon könnyen elképzelhető, hogy az új Velosterből is készül majd N változat, amelybe a hamarosan bemutatkozó i30 N-ben is megtalálható 2,0 literes, turbófeltöltéses T-GDI motor is helyet kaphat, nagyjából 250-270 lóerős teljesítményszinttel. Albert Biermann, a Hyundai Motor Nagyteljesítményű Járműfejlesztési Részlegének vezetője már tavaly beszélt arról, hogy az i30 N bemutatását követően egy olyan modell érkezésére számíthatunk, amelyet elsősorban Koreában, illetve Amerikában szeretnének értékesíteni és a Veloster éppen ezeken a piacokon igen keresett.   

Egyelőre nem tudni biztosan, mikor mutathatják be az új Hyundai Velostert, ám a prototípusok már a végső köreiket futják, ennek alapján pedig az új modell akár még idén bemutatkozhat. 

Forrás: caradvice.com.au

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei