Rekordszámú Hyundai kelt el Európában


A november végéig vezetett statisztika szerint a Dél-Korea legnagyobb autógyártója, a Hyundai Motor minden eddiginél több új autót értékesített Európában 2016 során.

A Hyundai Motor összesen 460 703 darab új autót szállított Európába 2016 január eleje és november vége között, ami 8,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Mivel ez az eredmény máris meghaladja a teljes 2015-ös évre vonatkozó 458 132 darabot, így iparági szakértők azt feltételezik, hogy a Hyundai európai szállításainak volumene 2016 teljes évre vonatkozóan könnyen átléphetik az 500 ezres darabszámot is. A Hyundai ugyanezt az éves eredményt várja Indiában, Dél-Koreában, az Egyesült Államokban és Kínában is. 


Európa kedvenc Hyundai modellje ebben az időszakban továbbra is a Tucson volt, melyből 143 886 darab kelt el a kontinensen. A Tucsont az új i20 és i10 modellek követik, amelyekből 92 565, illetve 80 983 példány talált gazdára Európában. 


"A kihívásokkal teli gazdaság környezet ellenére a Tucson modellünknek köszönhetően sikerült rekordteljesítményt elérnünk Európában" - mondta a Hyundai Motor egyik képviselője. "Mivel ara számítunk, hogy az európai gazdaság idén is a lassúbb növekedéstől szenved majd, ezért különböző stratégiáinkkal igyekszünk tovább bővíteni eladásainkat." 

Forrás: yonhapnews.co.kr

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei