Neuville és a a Hyundai i20 R5 hazai pályán


A Hyundai Motorsport bejelentette, hogy Thierry Neuville 2017-ben egy R5 kategóriás Hyundai i20 versenyautó volánjánál részt vesz a belga Ypress-ralin.  

A Hyundai Motorsport egy Hyundai i20 R5 specifikációjú versenyautóval vesz részt a 2017-es Ypress-ralin, amely idén a Brit ralibajnokság és az Európai Ralibajnokság egyik futama lesz. A versenyautó vezetőülésébe Thierry Neuville ül majd be, így a belga pilóta hazai közönsége előtt versenyezhet.

Alain Penasse, aki nemcsak a Hyundai Motorsport csapatmenedzsere, de egyben az Ypress-rali szervezőjeként elmondta, hogy az esemény számára fontos, hogy azon részt vegyen Belgium legtehetségesebb ralipilótája is. "Minden belga látni akarja Neuvillet versenyezni az Ypress-ralin" - mondja.


"A Hyundai i20 R5 erre tökéletesen megfelel. Számunkra és az Ypress számára egyaránt nagyon fontos, hogy ott legyen, hiszen ma ő a legjobb belga versenyző, ezenkívül meg tudjuk mutatni, mire képes az R5 versenyautónk." 

Az R5 specifikációs Hyundai i20 tavaly ugyanitt, az Ypress-ralin mutatkozott be első alkalommal, amikor a Hyundai Motorsport másik pilótája, a holand Kevin Abbring ült a pilótaülésbe.Az autó emellett részt vett a 2016-os Korzika-ralin és a Wales-ralin is. 

Neuville utoljára 2011-ben vett részt az Ypress-ralin, ám az akkori Peugeot 207 S2000 versenyautójának eltört a felfüggesztése, ezért kiállni kényszerült. 

Forrás: eurosport.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei