Februárban érkezik az új Hyundai Santa Fe


A Hyundai Motor hivatalosan is bejelentette, hogy az eladások növelése érdekében a Santa Fe vadonatúj, negyedik generációját a jövő hónapban mutatják be Dél-Koreában.

A 2012-ben bemutatott mostani változat után hat évvel a Hyundainak égető szüksége van vadonatúj terepjáró modellekre azért, hogy növelni tudja eladásait olyan fontosabb piacain, mint pl. az Egyesült Államok, ahol a crossoverek iránti kereslet folyamatosan növekszik. "A Hyundai Motor idén nyáron tervezi bevezetni ezen új modelljét az Egyesült Államok piacán és benzines erőforrásokkal a világ más fontos piacain is elérhető lesz" -mondta a vállalat egyik képviselője.

A teljesen új generációs Hyundai Santa Fe elődjénél hosszabb, terjedelmesebb karosszériát kapott, miközben stílusa is jelentősen változott a korábbi generációhoz képest. Az új autó külső megjelenésében az autógyártó legújabb SUV formanyelvét hordozza, amelyet a nemrég bemutatott Kona és Nexo is visel. A választható erőforrásokat ugyan nem hozták nyilvánosságra, ám a korábbi hírek szerint megmarad a kétliteres és 2.2 literes dízelmotor, lesz nyolcfokozatú automata sebességváltó, valamint fejlett önvezető funkciók is bevezetésre kerülnek.  

A Hyundai Motor közleménye szerint az új Santa Fe olyan fejlett technológiákkal és prémium opciókkal került felszerelésre, amelyek korábban csak luxusautókban voltak megtalálhatóak. "A Santa Fe tervezésénél a vállalat arra összpontosított, hogy az autó olyan 'emberközpontú' jármű legyen, amelyben a vezető és utasa a legfejlettebb biztonságtechnikai funkciókkal találkozzon. Az emberközpontúságra alapozva a kialakítás során meghallgattuk ügyfeleink igényeit,így a Santa Fe a közlekedési eszköz szerepén túlmutatva valódi társ lehet a felhasználó életében" - mondta Hyo-lin Kim, a Hyundai Motor Felhasználói Élménytervezési csoportjának vezetője.  

A negyedik generációs Santa Fe modellben olyan korszerű technológiák kaptak helyet, mint a fejlett vezetéstámogató rendszerek és egy sor biztonsági funkció, köztük a biztonságos kiszállás asszisztens, hátsó utasfigyelmeztető és a hátsó keresztirányú ütközéselkerülő asszisztens rendszer is. A Hyundai szerint ezeket összefoglalóan "Calm-tech" (Csendes technológia) gyűjtőnévvel illetik, amely utal az emberközpontú technológia és az ember-gép kapcsolat (HMI) egységes rendszerére és érzékelők, kamerák segítségével nemcsak maximális biztonságot, de az utasok kényelmét és érzelmi szükségleteit is kielégíti.  

A Hyundai történetében először alkalmazza a biztonságos kiszállás asszisztens rendszerét. Ez a segédfunkció akkor lép működésbe, amikor az álló autóhoz hátulról egy másik jármű közelít, ezzel egy időben pedig lezárja a hátsó ajtókat. A Hyundai szerint ez az automatikus hátsó gyerekzár funkció segít megelőzni a gyermekekkel kapcsolatos baleseteket, amelyekből évente 300 ezer eset történik. 

A szintén első alkalommal bevezetett hátsó utasfigyelmeztető rendszer akkor jelez, amikor a vezető megáll, kinyitja az ajtót és kiveszi a kulcsot. Amennyiben a vezető figyelmen kívül hagyja ezt a jelzést az autót bezárva távozik, az autó működésbe hozza a dudát, a vészvillogókat és (ahol erre lehetőség van) szöveges üzenetet is küld a vezetőnek. 

A vállalat 2018 február 7-étől fogadja az előrendeléseket új modelljére, mielőtt a Santa Fe február végén megjelenne a koreai márkakereskedésekben. Az autó árát és további részleteket csak a jövő hónapban közölnek.

A Hyundai Motor tavaly jelentős mértékű piacot veszített legfontosabb értékesítési területein, köztük Kínában és az Egyesült Államokban. Idén az autógyártó a tavalyi 4,51 millió autónál kicsivel többet, 4,68 millió autót szeretne értékesíteni. Ebből a helyi, koreai piacra 701 ezer autót tervez szállítani, míg a világpiacon 3,97 millió darab értékesítése a cél.  

Forrás: yonhapnews.co.kr, koreaherald.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei