Indiai kisautót tesztel a Hyundai Svédországban


Tegnap bejárta a világsajtót az a néhány fotó, amelyen egy rejtélyes új Hyundai kisautót teszteltek, de erről mostanra egyre inkább nyilvánvaló, nem az új i10 lesz.

Az egyik autós szaklap szerint a koreai mérnökök ugyanis nem az új generációs i10 tesztelését végzik, hanem annak az elsősorban Indiának szánt belépőkategóriás autónak a végső próbáin, amit korábban már Indiában is lencsevégre kaptak. A Hyundai ugyan valóban elég régen, 2013-ban dobta piacra a mostani i10-et, így joggal feltételezhettük volna, hogy a képeken ennek utódja szerepel, ám ez mégsem így van. 


A lap szerint ezt a tényt az indiai források is alátámasztják és ha jobban megnézzük az autó hátsó kialakítását, a hátsó ajtó törésvonala és a hátsó lámpák formája, elhelyezése valóban nagyban hasonlít azokra a korábbi kémfotókra, amelyeken az Indiában tesztre fogott új kisautó látható. A sajtóban csak új Santro néven emlegetett modell hivatalos kódneve AH2, amelyről a Hyundai indiai vezetője korábban már elárulta: "Egy új kompakt családi kisautót mutatunk be az indiai közönségnek 2018 közepén."   


Arra számíthatunk, hogy az új kisautó a februárban esedékes 2018-as Új-Delhi Auto Expo kiállításon mutatkozhat be legkorábban, méretét tekintve pedig az Eon fölött a második legolcsóbban megvásárolható Hyundai modell lesz a márka indiai kínálatában.  


A Hyundai egyértelműen a korábban 1998 és 2014 között óriási sikerrel forgalmazott eredeti Santro, majd Santro Xing néven árusított kisautó örökösének szánja az új modellt. Ez abból is látszik, hogy az új változat is magas tetővel és nagy ablakfelületekkel rendelkezik, amelyek nagyban hozzájárultak az elődmodell sikerességéhez. 


Az új kisautó betöltheti  azt az űrt is, amit az i10 első generációjának befejezése után maradt Indiában. Az ottani piacon a Datsun Go modell egyik legnagyobb riválisának szánt kisautó orrában egy 0.8 vagy egy 1.0 literes háromhengeres benzinmotor lesz majd, amihez az ötfokozatú kézi váltó helyett automatát is kérni lehet majd.  

Forrás: autoevolution.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei