Hazai rivális körözte le a Hyundait Kínában


A kínai Geely márka Kínában több autót adott el, mint a koreai Hyundai csoport, amely idén akár tovább veszíthet piaci pozíciójából a világ legnagyobb autópiacán. 

A piaci adatok azt mutatják, hogy a kínai Geely autómárka tavaly februártól több autót tudott értékesíteni, mint amennyit a Hyundai és a Kia együttesen el tudott adni. Ennek hátterében a Dél-Koreába telepitett amerikai rakétavédelmi rendszer miatt Korea és Kína között megromlott diplomáciai kapcsolatok miatt a koreai autók iránti gyengülő kereslet áll.

A legnagyobb dél-koreai autógyártó 2014 közepén még hatszor annyi autót adott el, mint helyi riválisa, amely viszont ettől kezdődően folyamatosan dolgozta le elmaradását a Hyundai csoporttal szemben. "A Hyundai és Kia modellek átlagos vételára durván duplája annak, mint amit kínai riválisának termékeiért kell fizetni és a rakétavédelmi rendszer egyértelműen negatívan hatott a koreai gyártó eladásaira" - mondta az egyik forrás.


Az eladási adatok azt mutatják, az elmúlt év januárja és novembere között a Geely 1,08 millió autót értékesített, ami a legnagyobb szám az összes kínai autógyártó közül, beleértve az olyan közös vállalatokat is, mint a SAIC General Motors vagy a SAIC Volkswagen. Ugyanebben az időszakban a Beijing Hyundai Motor és a Dongfeng Yueda Kia Automobile 38 százalékkal kevesebb, összesen 970 ezer autót tudott értékesíteni a világ legnagyobb autópiacán.  

Az elemzők szerint a visszaesést egyértelműen a THAAD rakétavédelmi rendszerek körüli konfliktusra lehet visszavezetni, amely miatt a koreai termékek ellen bojkottot hirdettek meg. Persze, emellett a kínai modellek olcsóbb árfekvése szintén negatívan hatott a Hyundai és Kia modellek értékesítési darabszámaira. 


"A Geely 1 600 köbcentiméteres hengerűrtartalmú motorral szerelt autói 45 százalékkal olcsóbbak, mint a hasonló motorral ellátott Hyundai vagy Kia modellek" - olvasható ki a Hana Pénzügyi Befektetési vállalat most megjelent adataiból. Ebben az is szerepel, hogy a Geely jelentősen javított az összeszerelt autóinak minőségén, habár a Volvo megvásárlásával a kínai gyártó eladásai is némileg visszaestek   

Forrás: yonhapnews.co.kr

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei