Újra Hyundai az Év Autója Indiában


Tavaly ugyan a Maruti-Suzuki új Vitara Breetza modellje megtörte a Hyundai három éves sikerszériáját, most azonban újra egy Hyundainak ítélték az Év Autója elismerést Indiában.

Az Indiai Év Autója díj 13.évében ezen elismerést a Hyundai Verna modelljének ítélték,amelynek díjátadóját az Új Delhiben lévő Taj Diplomata Enklávé épületében rendezték meg. India legkedveltebb autómárkájaként a Hyundai termékei összesen öt Év Autója kitüntetést kaptak: 2008-ban az i10, 2014-ben a Grandi i10, majd 2015-ben az Elite i20, 2016-ban a Creta és most, a 2018-as Év Autójának újra egy Hyundait, az új Vernát választották meg.


A díjat az eseményt szponzoráló JK Tyre vállalat elnöke, Raghupati Singhania adta át. "A  rangos India Év Autója díj az elmúlt évtized során az indiai autóipar kiválóságának szinonimájává vált. Ez a vágyott díj minden évben annak az autónak jár, amelynek készítői a legjobb mérnöki, formatervezési, költséghatékonysági, a helyi körülményekhez alkalmazkodási munkát végezték és mindenekelőtt a vásárlók is elégedettek vele. A díj 2005-ös alapítása óta a JK Tyre mindig azt hangoztatta, hogy ez a díj egyszerű kitüntetés helyett az érdemek valódi elismerésére szolgál."


Az ICOTY 13 éves története alatt a legőszintébb és legvágyottabb autóipari elismeréssé nőtte ki magát és mára az indiai autóipari elismerések "Oscar-díjának" számít. Ez a díj az új modellek szakértői és független ítélete, amely minden egyes eltelt évvel még rangosabbá válik.  A 2017-ben Indiában bemutatott autók közül 16 modell vett részt a versenyben, amelyből kilenc jutott tovább a december elején megrendezett döntőbe. Ezek között volt a Hyundai Verna mellett a Honda WR-V, a Jeep Compass, a Maruti-Suzuki Swift DZire, a Maruti-Suzuki Ignis, a Renault Captur, a Skoda Kodiaq, a Tata Nexon és a Volkswagen Tiguan. 


Az ICOTY zsűrije ezúttal a legszorosabb versenynek lehetett tanúja. A 18 tagú zsűri egyenként adta le pontozásos szavazatát, amelyet egy összesítő lapon gyűjtöttek és minden kör után újra ellenőriztek. a végeredmény szerint a győztes Hyundai Verna csupán egyetlen ponttal kapott többet, mint a második helyezett. Mivel összesen 450 pontot oszhattak szét, ez az egyetlen pont hihetetlen és tisztán jelzi, hogy a küzdelem valóban az utolsó pillanatban dőlt el.   


A döntőbe jutott autókat különböző paraméterek, pl. ár, gazdaságosság, stílus, kényelem, biztonság, felszereltség, teljesítmény, praktikum, technikai innováció, ár-értékarány és mindenekelőtt az indiai körülményekhez alkalmazkodás alapján értékelték.  Az ICOTY történetének legszorosabb versengésében a zsűri végül 118 ponttal a Hyundai Vernát választotta Év Autójának, míg a második helyezett a Maruti-Suzuki Swift Dzire lett 117 ponttal. A harmadik helyen 87 ponttal a Jeep Compass végzett. 


"Az ICOTY mindig is úttörő volt az indiai autóipari elismerések között és különleges eredmény, hogy mi nyertük meg ezt a díjat" - mondta Y. K. Koo, a Hyundai Motor India vezetője. "A csapatunk rengeteg energiát fektetett abba, hogy vásárlóinknak a legjobb járművet hozzuk létre. Remek dolog, hogy a zsűri díjazta ezen erőfeszítésünket és szeretnénk megköszönni igen tisztelt ügyfeleinknek is, akik a leginkább ezt az autót kedvelik. Mindig örömteli, hogy ilyen sok versenytársunk van, akik idén is mind gyönyörű autókat mutattak be." 

Forrás: overdrive.in, hyundai.com/inmotoroids.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei