FRISS: Michelisz Norbi is a Hyundait választotta!


Michelisz Norbert, a WTCC világbajnokság tavalyi ezüstérmese hivatalosan is bejelentette, hogy az idei szezonban Gabriele Tarquini mellett az egyik Hyundai i30 TCR volánjához ülhet. 

Múlt héten röppentek fel az első pletykák arról, hogy az eddig a Honda gyári csapatával a WTCC futamain versengő és tavaly a világbajnoki címről éppen csak lemaradt Michelisz Norbi az idén WTCR néven továbbműködő világkupára márkát válthat. Már akkor szóba került a Hyundai neve, ráadásul meg nem erősített hírek szerint Norbi nemrég a Hyundai magyar képviseleténél is járt. 


Most pedig ő maga, az Indexen vezetett blogján jelentette be, hogy az idén valóban a BRC színeiben,a Hyundai gyári pilótájaként folytatja karrierjét. A 33 éves pilóta a szakma nagy öregjének számító tapasztalt, 56 éves Gabriele Tarqunihoz csatlakozik, aki tavaly részt vett a Hyundai i30 TCR kifejlesztésében is. Mivel a WTCR szabályzata szerint mostantól gyári csapatok nem indulhatnak a világkupán, de a gyári támogatás engedélyezett, a  Hyundai az olasz BCR Racing csapatával kötött támogatási megállapodást.   


"Amikor a Hyundai mellett döntöttem, a szempontjaim a szakmai fejlődés és a lehető legversenyképesebb autó kiválasztása voltak. Hiszek abban, hogy 2018-ban a Hyundai lehet a legerősebb márka a WTCR-ben, de azt azért hozzá kell tennem, hogy ez jelen pillanatban inkább megérzés, mint megbizonyosodás" - mondta Norbi, majd így folytatta: "A megérzéseim azt súgták, hogy a Hyundai a legjobb választás. Mellettük szólt az is, hogy Gabriele Tarquini személyében egy jó ismerős lesz a csapattársam. Már amikor tavaly Kínában beugrott a Hondához a megsérülő Tiago Monteiro helyére, sokat mesélt nekem a Hyundai projektjéről."


 "Nagyon örülök neki, hogy a BRC csapatnál versenyezhetek a WTCR idei szezonjában" - tette hozzá Gabriele Tarquini. "Miután tavaly én teszteltem az autót, így nagyon jól ismerem. Az idei szezon egy nagyszerű lehetőség lesz, hogy a csapat és a saját tapasztalatom segítségével a világbajnokság élén végezzünk. Személy szerint már alig várom, hogy ismét egy teljes szezont végigversenyezzek, bár tudom, hogy kemény és versenyképes év lesz."  


A  versenysorozat nevezési időszaka január végével zárul, ezt követően az első verseny április elején Marokkóban lesz, de azt követően a Hyundai gyári támogatású csapata ott lesz az április 28-29-i hétvégén a Hungaroringen megrendezésre kerülő versenyen is.

Forrás: index.hu, motorsport.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei