FRISS: Első képeken a Hyundai új minije


Különös prototípusok jelentek meg az Északi-sarkkör környékén, amelyek rendszámai arra utalnak, hogy a Hyundai hamarosan leváltja népszerű i10 kisautóját.

A Hyundai i10 második generációja 2013-ban jelent meg, amely tágas belső terével és kategóriáján messze túlmutató felszereltségével hamar népszerűvé vált. A kisautót a 2016-os Párizsi Autószalonra frissítette tovább a Hyundai, amelynek során az autó formáját a frissebb márkajegyekhez igazították, felszereltsége pedig még tovább gyarapodott. 


A Kia Picantoval azonos padlólemezre épülő Hyundai mini azonban hamarosan átadja helyét az i10 harmadik nemzedékének, amely már el is készült, a fejlesztők pedig éppen az új modell hidegtűrő képességeit vizsgálják a vállalat skandináv tesztközpontjában.  


Az új, harmadik generációs i10 prototípusai ugyan szokás szerint vastag álcát viselnek, ám néhány dolog azért így is megállapítható az autóról. Az új Hyundai i10 méreteiben nem sokat változik majd, azonban a tavaly megjelent új Picantoval megtartott rokonság alapján azt lehet feltételezni, hogy a Kia minijéhez hasonlóan az i10 tengelytávját is 1,5 centivel meghosszabbítják, így az eléri a 2,4 métert, amivel az utastér bővülhet.  


Az autó formavilágát egyelőre homály fedi, annyi azonban mindenképpen látszik, hogy elöl a fényszórók viszonylag magasra kerültek, alattuk pedig mélyebben kezdődik csak a kaszkádmintás hatszögletű hűtőmaszk. Ezzel a megoldással a kis i10 hasonlóan érdekes karakter lehet, mint a Kia Sportage hobbiterepjárója, vagy akár egy kis Fiat 500. 


Oldalról az i10 megőrzi a mostani generáció kompaktságát és meredeken lejtő hátsóját. Érdekes részlet a hátsó ajtó felső éleinek kialakítása, amely fentről lefelé ívelve megtörik és szinte függőlegesen folytatja útját lefelé. Érdemes azt is megfigyelni, hogy az oldalsó villogók nem a ma szokásos módon a tükörházban, hanem hagyományosan az első oldallemezen kaptak helyet. 


Hátul megint csak vastagon burkolták a kisautót, így csupán azt láthatjuk, hogy a lámpabúrák nagyjából ugyanott kaptak helyet, mint a mostani modelleken, ám azok formájából, méretéből egyáltalán nem lehet látni semmit. Az viszont érdekes, ahogy a hátsó ablakokat burkoló takaró az autó középvonala felé lejtenek, ami akár szándékos optikai trükk is lehet, de elképzelhető, hogy az ablaküveg alsó élei valóban így lejtenek a hátsó ajtón.


Természetesen az új Hyundai i10 motorválasztékáról egyelőre semmilyen hivatalos információ nincs, ezért elsősorban a Kia Picanto testvérmodell erőforrásai adhatnak valamiféle kiindulópontot. A Kia minije megőrizte az i10-ben is szolgáló 67 lóerős 1.0 literes alapmotort és a nagyobb, 87 lovas 1.2-est, ám emellett megjelent az egyliteres alapmotor turbófeltöltős verziója is, amellyel a mini teljesítménye 100 lóerőre emelkedik. A fotókat először nyilvánosságra hozó portál szerint az új i10-ben eltűnhet a háromhengeres egyliteres alapmotor, de ezt még nem erősítették meg. 


A Hyundai új minijében a biztonság és a kényelem is természetesen sokat fejlődik majd, így nyilván itt is megjelenik majd a vállalat biztonsági arzenálja és elérhető lesz a vészfékasszisztens, az aktív sávtartó rendszer és minden egyéb, amit a Hyundai ma kínálni tud.


Az új, harmadik generációs Hyundai i10 bemutatójárójáról egyelőre semmit sem lehet tudni, de mivel a prototípusok már megjelentek az utakon, a premier nagyjából egy év múlva, valamikor 2019-ben lesz esedékes.   

Forrás: autoweek.nl

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei