A Hyundai Motorsport megőrizte elsőségét Finnországban


A 2018-as Rali-világbajnokság nyolcadik futamán ugyan a Hyundai Motorsport egyetlen pilótájának sem sikerült dobogóra állniuk, ennek ellenére Neuville és a csapat is megőrizte vezetőhelyét a bajnokságban. 

A 2018-as Rali-világbajnokság idei nyolcadik futamán a Hyundai Motorsport legjobban szereplő versenyzője Hayden Paddon lett, aki negyedik helyen végzett. Ezzel a Paddon/Marshall páros eddigi legjobb teljesítményét nyújtotta Finnországban. Thierry Neuville eközben a kavicsos pályával küzdött, ezért már a verseny elejétől fogva inkább védekező stratégiát követett, vagyis a versenyzői pontversenyben a lehető legkevesebb pontot szerette volna veszíteni. A kilencedik helyezésével a belga pilóta végül eredményesen védte meg elsőségét. 


Andreas Mikkelsen a Hyundai harmadik pilótájaként mindhárom napon arra koncentrált, hogy minél jobban megismerje a Hyundai i20 Coupe WRC versenyautóját, így végül a tízedik helyre hozta be azt. A dobogós helyezések kihagyása ellenére a Hyundai Motorsport csapata is meg tudta védeni vezető helyét a tabellán, így továbbra is 26 ponttal vezetnek az M-Sport előtt. 


„Összességében nagyon elégedett vagyok a hétvégén nyújtott teljesítményünkkel” – mondta Paddon. „Elég jól tudtuk tartani a lépést a verseny legjobbjaival. Persze nagyon szívesen léptünk volna mi is fel a dobogóra, de a végén ez inkább arról szólt, hogy a konstruktőri bajnokságban fontos pontokat gyűjtsünk be. Vasárnap pedig már csak arra koncentráltunk, hogy célba érjünk és az üldözőinktől való távolságot megtartsuk. Ez itt Finnországban tényleg egy jó vizsga volt. Az autónk egész verseny alatt fantasztikusan működött. Ezért teljes optimizmussal nézhetek a következő feladat elé.” 


„Már az elejétől fogva nem találtuk azt a tapadást, amit szerettünk volna” – mondta Neuville. „Az ötödik szakaszon történt baleset persze ugyancsak nem tett hozzá, hogy jó eredményt érjünk el. Túlságosan optimisták voltunk. Köszönet a csapatnak, akik ismét megjavították az i20 Coupe WRC-t. A végére pedig visszafogtuk a tempót, csak az számított, hogy Ogierral szemben minél kevesebb pontot veszítsünk. És ez egészen jól össze is jött. Ennél többet sajnos itt Finnországban nem sikerült elérnünk. A csúcspont most is a Power Stage volt, ahol ismét pár extra pontot tudtunk gyűjteni. Most előretekintünk és nagyon várjuk az otthoni, németországi versenyt.”


„Már a Finn-rali kezdete is elég nehéz volt” – mondja Mikkelsen. „-Aztán a negyedik szakaszon hibát vétettünk, amikor egy utasítást félreértettem. Ennek egy enyhe borulás lett a vége, de a közönségnek hála, sikerült az autót visszafordítani és továbbmenni. Köszönöm a szerelőknek is a munkát. A kereken három perces időveszteséggel előkelő helyezésre persze nem számíthattunk. Minimalizáltuk a kockázatot és egyszerűen bíztunk magunkban ezekben a nehéz helyzetekben.” 


„Nem hiszem, hogy ezen a hétvégén sokkal többet el tudtunk volna érni, hiszen tisztában voltunk azzal, hogy itt Finnországban egyes csapatok sokkal nagyobb tapasztalattal rendelkeznek” – mondta Michel Nandan csapatfőnök. „Gratulálok Ott Tänaknak a bivalyerős teljesítményéhez. Hayden Paddon szintén pozitív élményekkel gazdagodott ezen a versenyen, hiszen éppen azt hozták, amit előzetesen elvártunk tőlük: a konstruktőri bajnokságban pontokat gyűjtöttek. Végeredményben egy negyedik hely itt Finnországban, a múltbeli eredményeket figyelembe véve elég jó eredménynek számít. Thierry és Andreas a körülményekhez képest a legjobbat hozták ki magukból. Mostantól Németországra koncentrálunk, ahol egészen más körülmények uralkodnak és a nyerési kártyákat újraoszthatják.”


Forrás: motorsport-xl.de

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei