Többzónás hangrendszert mutatott be a Hyundai


A Hyundai első alkalommal mutatta be új generációs Elkülönített Hangzóna technológiáját, amely lehetővé teszi, hogy az utasok egyéni igényeinek megfelelő zenét hallgasson, vagy a kihangosított telefonon kommunikáljon, miközben az autó utasterében egymással is szabadon beszélgethetnek.  

Az Elkülönített Hangzóna (Separated Sound Zone – SSZ) egy akusztikus mezőt hoz létre és azt vezérli az autó utasterének egy részében, így a vezető és az utasai egymástól teljesen elszigetelt hangokat hallhatnak. A járműben elhelyezett számos hangszórók olyan technológiát használnak, amely a hanghullámok szintjének csökkentését vagy növelését tudományos alapelvek segítségével érik el. Ezzel megakadályozzák az egyes üléseken hallható hangok átfedését, így a zajcsökkentő rendszerekhez hasonló hatást érnek el fejhallgatók használata nélkül. 


„Az autonóm navigáció korában a vásárlóknak egyre nagyobb igényük lesz az egyéni szórakoztatási lehetőségekre, amely olyan technológiai innovációkat kíván, mint az Elkülönített Hangzóna” – mondta Kang-duck Ih, a Hyundai kutatóközpontjának fejlesztője. „Remélem, hogy a vezető és utasai számára kínált egyéni, független hangtérrel közlekedési környezetüket még kényelmesebbé és szórakoztatóbbá tudjuk tenni.” 


Az emberek zenei ízlése változó,így néhány utas inkább fejhallgatón keresztül zárja ki a zavaró hangforrásokat utazás közben, ám ezzel egy szükségtelen társadalmi korlátot is teremt a többi utassal szemben. Ha egy olyan járműben utazunk, amely az Elkülönített Hangzóna technológiájával rendelkezik, minden egyes utas Bluetooth segítségével csatlakoztathatja mobilját az autó hangrendszeréhez és anélkül hallgathatja saját zenéjét, hogy ezzel zavarná mások utazását. Amennyiben az SSZ rendszert használják, az utasok úgy telefonálhatnak kihangosítón keresztül, hogy annak hangját is elkülöníthetik az egyes utasok számára, így megőrizve a magánélet védelmét is.


Ez az úttörő technológia továbbá arra is képes, hogy az utasok számára szükségtelen hanghatásokat kiszűrje és azokat csak a vezető hallja meg. A navigáció utasításai vagy a különböző figyelmeztető jelzések lehetővé teszik a vezető számára, hogy a jármű irányítására koncentráljon, miközben az SSZ rendszer ezeket a zajokat kiszűrve csendes környezetet teremt az utasok számára. Ez különösen akkor előnyös lehet fontos a vezető számára, ha pl. egy alvó gyerek is van a kocsiban.  


A Hyundai az SSZ technológiát 2014 óta fejleszti és az első olyan jármű, amely ilyen hangrendszerrel kerül felszerelésre, egy-két éven belül kapható lesz.


Forrás: hyundai.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei