Már nem a Sonata a Hyundai legnépszerűbb modellje


A Hyundai Motor legkeresettebb modellje a Sonata már több mint egy évtizede, ám a legújabb eladási adatok szerint a limuzin a hobbiterepjárókkal szemben már képtelen volt megtartani elsőségét Dél-Koreában.

A Hyundaitól és a Koreai autógyártók Szövetségétől származó információk szerint a Sonata modellből az idei év első felében összesen 32 770 darabot vásároltak a koreaiak, míg ugyanebben az időszakban a Santa Féből 57,9 százalékkal többet, 51 743 darabot értékesítettek. A Santa Fe modellből tavaly szinte ugyanennyi, 51 661 darab talált gazdára, viszont Sonatából akkor még 82 703 darabot sikerült eladni.  


A Sonata a Hyundai egyik leginkább meghatározó termék, hiszen a vállalat 1999 és 2010 között ebből a típusból adott el a legtöbbet Koreában. 2011 és 2013 között aztán az Avante (Elantra) vette át ideiglenesen a helyét, ám 2014-ben és 2015-ben megint a Sonata kerekedett felül, ám 2016-ban a Porter kisteherautó újra lekörözte. Tavaly pedig már a nagyobb Grandeur volt a Hyundai legkeresettebb típusa.   


Iparági elemzők szerint a koreaiak egyre nagyobb arányban végeznek szabadidős sporttevékenységeket, emiatt egyre növekszik a hobbiterepjárók népszerűsége is. Az sem segíti a Sonata népszerűségét, hogy a most futó generáció 2014. óta lényegesen nem változott, miközben a Santa Féből idén márciusban jelent meg a legújabb modell. Az új generációs Sonata várhatóan a jövő évben mutatkozhat be.   


Az új generációs Santa Fe idén január és június között már majdnem beérte a Grandeur 58 468 darabos eladási eredményét is annak ellenére, hogy a hobbiterepjáró csak március óta van a piacon. Ez arra utalhat, hogy az év végén a legnépszerűbb modell a két típus valamelyike lehet.  


„Az új modellek élénkítő hatása jelentősen befolyásolja az autó eladási eredményeket” – mondta a Hyundai egyik képviselője. „Az új Sonata megjelenése jövőre várható. Ezt követően a típus ismét visszaszerezheti az első helyet.”  

Forrás: yonhapnews.co.kr

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei