A jövőben sem lassít a Hyundai N sportmárkája


A Hyundai azt tervezi, hogy a közeljövőben még legalább két N szériás sportmodellt dob piacra és akár a villanyautókból is készítenek majd sportos változatokat.

A Hyundai a soron következő Párizsi Autószalonon, október elején mutatja be legújabb N szériás sportautóját, az i30 Fastback N modellt. Ez pedig egy éven belül immár a harmadik N szériás sportmodell, miután a koreai márka tavaly nyáron mutatta be az Európának szánt kompakt i30 N modellt,valamint januárban érkezett a koreai és az amerikai piacra szánt Veloster N változata.   

A Hyundai csoport Nagyteljesítményű Járműfejlesztési Részlegének vezetője, Albert Biermann ezek mellett egy negyedik érkező modell — valószínűleg egy hobbiterepjáró (Kona?) — fejlesztését is bejelentette hosszú távú tervként, ám az autógyártó közben  egy további modellel is elkészülhet, így pedig az N szériás modellek száma gyorsan ötre is nőhet. 


„Van egy olyan jármű, amit várhatóan két-három hónapon belül lehetőségünk lesz bemutatni Eui-sun Chung alelnök úrnak és a vállalat felső vezetésének” – mondta Biermann a Veloster N tesztvezetésén nemrég. „A jelenlegi hangulattól és helyzettől függően reméljük, hogy egy spontán ’Igen, csináljuk meg’ jelzést kapunk.”  

Biermann azt is hozzátette, hogy csapata a szegmenstől függően „nagyon rövid idő alatt elő tud állni egy autóval.” Ennek oka, hogy az N termékek tervei nagyban függnek az alapmodellek bevezetési ütemezésétől. Az i30 Fastback N például nem volt betervezve, ám mégis zöld utat kapott, miután Peter Schreyer, a csoport formatervezési alelnöke megmutatta a készülő Fastback modellt Biermannak, aki szerint a sportváltozat remekül illeszkedik az ötajtós kupé stílusához.  


A Schreyer után legmagasabb rangú nem koreai vezetőként Biermann azt is elárulta, hogy csapatával együtt azon is gondolkodnak, milyen alternatív hajtás illene leginkább az N modellekhez. „Amikor a 2021 utáni új N modelleken gondolkodunk, azt hiszem, nem tudjuk elkerülni a villanyhajtást” – mondja. „Előbb vagy utóbb nekünk is lesz egy villanyautónk. Ez csak időzítés kérdése.” 

A fontosabb piacokon egyre szigorúbb olyan környezetvédelmi előírások lépnek életbe, mint amilyen a következő évtizedre az Európai Unióban is terveznek, emiatt pedig a Hyundainak is csökkentenie kell környezetterhelési lábnyomát. „Itt van például nekünk egy Ioniq Electric modellünk. Ha találnánk egy jó akkut, egy nagyobb motort és invertert, építhetnénk belőle egy Ioniq Electric N változatot, jó futóművel és még nagyobb teljesítménnyel. Valami hasonló nem is hangzik őrültségnek."


Habár a Hyundai iparágvezető az üzemanyagcellás technológia terén, Biermann nincs arról meggyőződve, hogy ezek a hajtásláncok megfelelőek lennének egy kompakt sportautó igényeihez. Egy ilyen kipróbálatlan technológia járműbe építésével a Hyundai könnyen kockára tehetné a vállalat által megalapozott megbízhatóságát. „Nem szeretnénk túl nagy kockázatot vállalni ezzel."

A vásárlók ezzel együtt hiába várjak a Genesis nagy teljesítményű N változatait is, mivel a márka inkább a luxust és az eleganciát helyezi előtérbe. „Mielőtt az önálló Genesis márka elindult volna, csináltunk néhány tanulmányt a G70 N változatához. Persze hogy nagyon szeretnénk megcsinálni, most azonban egyelőre nem tartom valószínűnek."

Forrás: autonews.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei